Prológus

Prológus

Fordította: Xavier

Akarsz tudni egy csúf igazságot? Az emberek bántják egymást. Ez  része az emberi természetnek, amit ritkán szeretünk megvitatni vagy elismerni. Többnyire azért, mert elfogadtuk, beletörődtünk, mintha csak arról beszélnénk, ahogy az évszakok is váltakoznak. Elkerülhetetlen. Néha a fájdalmat szándékosan okozzák. Néha nem. Függetlenül attól, hogy mi áll a folyamat hátterében, a természetes hajlamunk az, hogy mentségeket keressünk erre. Racionalizáljuk, amit soha nem lenne szabad racionalizálni, mert az igazság keményebbet üt, mint a szeretteid egyike valaha is képes lenne rá. És így tovább...

Amíg végül valami váratlan dolog történik. Befejezzük a kifogások keresését a megbocsáthatatlan dolgokért. És amikor ez megtörténik, akkor nyerünk hatalmat más személyek fölött. A fájdalom fölött. Ez úgy kezdődhet, mint egy lassú égés. Egy fájó sóhaj. Néhány rég elfelejtett remény felvillanása, amit korábban kidobtál, mint a haszontalan, zavaró szemetet. Végül ez a lassan izzó parázs, szétterebélyesedik, elnyelve az oxigént és az energiát, a vért és a verejtéket, a könnyeket és a fájdalmat egészen addig, míg futótűzzé nem válik. Vaddá és ellenőrizhetetlenné.

Valódi szívás megfékezni és eloltani.

Ez a szabadság pillanata.

Amikor kijelented, hogy ami sok az sok és véget vetsz neki.

Ez lehet a meghatározó pillanatod. Nekem ez volt. Legalábbis egy ideig. Mivel elfutottam. Elmenekültem. De egyébként az egész felesleges volt, mert végül sikerült megtalálnia.

"Az igazság az, hogy mindenki fájdalmat fog okozni neked: csak meg kell találnod azt az egyet, akiért érdemes szenvedned."~ Bob Marley