19. Fejezet

19. fejezet

Jake

Fordította: Nicky

Korrektúra: Velia

Carolina a sarokban lévő boxba ültet le minket. Itt semmi sem zsúfolt. Fél tucat asztalnál vannak, és ha nem vagy helyi, vagy nem ismered ezt a helyet, akkor egy pillantásra sem méltatod. 1970-es évekbeli üvegfüggöny vesz minket körbe. Meglepő módon bensőséges hangulatot teremt, egyáltalán nem giccses. A nap lemenőben, és Napsugár az orrát az asztalt díszítő rózsákba nyomja sötét haját fogva, így nem égeti meg a gyertya kis lángja, mely mellette van. A szeme lehunyva, miközben levegőt vesz, és mosolyog. Nem tehetek róla, de figyelem őt.

Korábban a lakásomban már mondtam magamnak, aztán az úton ismét, hogy nem érdekel. Nem számítanak a titkai. Megvédem őt bármilyen szarságtól, mely elől menekül. De még mindig ott találom magam, ahogy leülök a gyűrött bársonyszékre vele szemben, vitatom a következő lépésem. Ez a nő gúzsba köt, vagyis potenciálisan kockáztatok egy nő miatt, aki a nevét sem mondja meg.

És miért? Egy szép arcért? Egy kapcsolatért? Ez nem teszi őt életem szerelmévé. Luke azt mondta, ne folytassam, csak ha szerelmes vagyok.

Nagy a kockázat.

Szerelem.

Ez az az érzés? Más kapcsolatom van vele, mint amit eddig tapasztaltam. Éreztem az első éjszaka a teherautómban, éreztem a bárban, amikor először nézett meglepődve a szemembe, és azóta minden pillanatban érzem. Nem tudom őt elhessegetni. Nem tudom őt félretenni. Nem lehet sohasem elég belőle. Az a gondolat, hogy egy másik férfi megérinti őt, elmebeteg módon féltékennyé tesz. Én akarom megérinteni őt. Örömöt okozni. Mosolyt csalni az arcára, és hogy ne érezzen semmi mást egész életében, mint boldogságot.

Fenébe.

És amikor néhány nap, hét, vagy hónap után elmegy, olyan lesz, mintha sohasem lett volna ebben a városban. Ezt is próbálom magamra erőltetni. Néhány nap múlva, talán egy hét, legfeljebb kettő, és olyan lesz, mintha sohasem létezett volna. De ahogy próbálom magam meggyőzni, tudom, hogy hazugság.

Ez a nő nem olyan, akit könnyű elfelejteni. Olyan, aki a bőröd alá kúszik és ott is marad. Viszketés, melyet soha nem tudsz megvakarni. Olyan, hogy amikor már 80 éves vagy, sajnálod, hogy nem csináltad másképp vele. Hogy nem húztál gyűrűt az ujjára és nem tartottad magad mellett. Ez Mia.

Keserűség telepszik rám. Mia. Ő nem Mia. Ő olyasvalaki, akit nem ismerek, és a természetes vágyam, hogy megvédjem őt, elhomályosítja a tisztán látásomat. Nem leszek megint vak.

A szeme körbe rebben az étteremben, és mindent befogad, amit csak lehet. Nem veszem le a szemem róla.

– Ki vagy te, Mia? – a fejét felém kapja, szeme vadul villan, a szája szétválik, ahogy beszívja a levegőt. – Tudom, hogy azt mondtam, nem számít, de nem így van. Kibaszottul probléma, mert a te kibaszott dolgaid, és nem tudom ezt csinálni. Mindig nyitva tartom a szemem. Mindent látok. De nem láttam azt az istenverte mesterlövészt, ésnem láttam az apám szívrohamát, és most nem látok beléd sem. Még az igazi neved sem tudom.

– Csak egy lány vagyok, akinek új életre volt szüksége – lassan becsukja a szemét, mielőtt ismét kinyitja és odaszegez engem, ahogy szétnyitja az ujjat az asztal erezetén. – Tudom, hogy sokat várok el tőled. Semennyit magamtól. És ha azt akarod, hogy elmenjek, hogy elhagyjam a szállodai szobádat, a szállodát, és ezt a randit, megteszem. Valószínűleg egyébként is. A dolgok… bonyolultak. Túlságosan kedvellek, és úgy gondolom, hogy te is kedvelsz, de nem akarok senkit, Jake.

– Hajlandó vagyok kockáztatni – mondom neki, tudva, hogy értem ezt. – Igazad van, kedvellek. Annyira, hogy elképzelni sem tudod. Nincs szükségem részletekre. Nincs. Csak szükségem van… valamire – behunyom a szemem és a fejem hátrahajtom a székre. Gyűlölöm, hogy könyörgök. Ez gyenge. Szánalmas. És nyilvánvaló, hogy eredménytelen. – Krisztusom, nem is tudom, mit mondok. Nem is tudom, hogyan irányíthatnék tovább. Én csak szeretném, ha bíznál bennem. Úgy érzem, ha kicsit is igazat mondanál, ha még nem is valami lényeges dologban, akkor nem őrülnék meg annyira, mint most.

Érzem a kezét az arcomon, végigfut rajtam, kinyitom a szemem, leesik az állam, ahogy szembenézek vele, miközben áthajol az asztalon, hogy megérintsen. És megteszi… Ez az első alkalom, hogy először kezdeményez,és ennek jelentőségét nem hagyom figyelmen kívül.

– A szemem a valódat látja, bébi. Látlak. Úgy érzem, hogy árkon-bokron át kergetlek, holott abban sem vagyok biztos, akarod-e, hogy elkapjalak. Nem is tudom, mit higgyek. Csak azt kérem, hogy mondj valamit. Bármit. Ez sohasem fog működni, ha nem bízol bennem.

Visszadől és rám néz. Egy. Kettő. Három másodperc.

– A nevem Fiona Ramsey-Foss.

Foss. Fiona Foss. Fiona Ramsey-Foss.

Ismerem ezt a nevet. Miért ismerem ezt a nevet? Kutatok az agyamban minden apró részletet, amíg valami lényegessé nem állnak össze.

– Tiéd a Foss Industries?

Könnyek gyűlnek a szemében.

– Apámé a Foss Industries – suttogja lágyan.

A nő az örökös. Vajon miért lép le egy szar autóval, és kerül szorult helyzetbe: hajléktalanként és egy vegasi bárban dolgozva.

– A szüleim meghaltak, és semmit sem akarok tenni azzal az élettel, melyet rám hagytak.

Nem tudom, hogy értsem a szavait.

– Mit jelent ez? Nem szereted a gazdagok életét és a kiváltságokat, melyeket neked szántak? – Abban a másodpercben, ahogy a szavak elhagyják a szám, rájövök, hogy ezt nem kellett volna mondanom. Először is álszent. De rosszak is. Ennél sokkal több van a történetben. Valaki bántotta, és nincs jogom elítélni őt. – A fenébe. Sajnálom. Nem mondtam komolyan. Tudom, hogy nem ez a helyzet. – De dühös vagyok rá, mert az egyetlen ok, hogy tudom a nevét, kivéve a vezetéknevét, hogy láttam a képét a neten körülbelül 4 évvel ezelőtt, és olyan az emlékezetemben, mint most. – Házas vagy – a megvetés a hangomban félreérthetetlen. – Hozzámentél Niklas Vaughnhoz. Nem Foss. A hírek tele voltak vele. Nem hiszem el, hogy nem raktam hamarabb össze. Tehát a férjed elől menekülsz, és most már engem is belerángattál a drámádba.

– Nem tudsz rólam semmit – csattan fel, könnyek futnak le az arcán, és, habár még mérges vagyok, nem bírom, hogy miattam sír. – Olvastad a marhaságot, amit az újság és az internet írt rólam, és azt hiszed velem kapcsolatban minden kiszámított. Nos, baszd meg. Nem kértem a segítséged. Te ajánlottad fel. De talán jobb is így – föláll, hogy kimenjen a boxból, de nem, ezt nem engedhetem, ezért megfogom a karját, és visszahúzom. Rángatja magát, hogy elengedjem, mintha az érintésem égetné a bőrét.

– Ne érj hozzám – suttogja.

– Nem foglak bántani.

– Bíztam benned – mondja dühödten. – Megkértél, hogy bízzak benned és megtettem. Megmondtam a nevem,mirebelevágtad az arcomba.

– Igazad van, ezt tettem. Pontosan ezt tettem, és sajnálom. Hihetetlenül sajnálom. De tudnom kell…

A karját összefonja a mellkasa előtt, ahogy dühösen néz végig az éttermen. De nem menekül. Még nem, de tervezi. Érzem.

– Mit gondolsz, mit van jogod tudni?

– A férjedtől menekülsz?

– Igen.

– Fiona? – Nem válaszol. – Nézz rám, kérlek. – Megteszi, de csak egy nagyon hosszú, küzdelmes perc után. Elismerem neki a hibámat, nos, mert az egészet jól elbasztam. – Sajnálom – mondom el újra, amikor már teljesen rám figyel.– Nem kellett volna így reagálnom. Leszarom, hogy apádé volt a Foss Industries. Tényleg. De törődöm azzal, hogyNiklas Vaughntól menekülsz. És valóban érdekel, hogy hogyan házasodhattál össze egy ilyen pöccsel.

Most, hogy tudom, ki a nő, lehetetlen lesz, hogy úgy gondoljak rá, mintha Mia lenne. De muszáj. Semmibe veszem, hogy ő Fiona Foss-Vaughn. Ez a dolog épp elég bonyolult. Niklas a Foss Industries vezérigazgatója. És ők házasok. Niklas arról híres, hogy egy könyörtelen seggfej. És Gavin Moore neki kell, hogy dolgozzon. Ő volt az, aki az üzenetet küldte a német dark webről.

Jézus Krisztus, ez a legőrültebb dolog, amibe belebonyolódtam, pedig harcoltam Afganisztánban, szállodákat és kaszinókat üzemeltettem és barátok vagyunk Maddox Sinclairrel.

Az ajka megrándul, miként az enyém is ugyanezt teszi. Miért? Nincs egy rohadt nyomom sem.

– Törődsz azzal, hogy házas vagyok, hm?

– Igen – mondom, és már tényleg nem tudom visszatartani a vigyorom. – Azt teszem. Tényleg zavar az a szar.

– Jobban éreznéd magad, ha elmondanám, hogy igazából sohasem kérte meg a kezem? Csak az ujjamra húzta a gyűrűt, majd azt mondta, hozzá tartozom. Ez mind olyan nagyon A herceg mennyasszonyá-s volt.

– Nagyon romantikus. Nagyszerű fickónak tűnik.

Kuncog és esküszöm, hogy sohasem hallottam még ennél gyönyörűbb hangot.

– Nos, bizonyos mértékig az volt, ezért nem láttam, hogy mi fog történni. De ezt a történetet majd egy másik alkalommal mondom el. Nem tekintem a férjemnek, és nem gondolom magam házasnak. Otthagytam őt és a gyűrűt, magam mögött hagyva a nevem. Ha rajtam múlna, elvállt lennék.

– Megjegyeztem – mondom még mindig úgy mosolyogva, mint egy idióta, mert jól csináljuk a harcot, a kínzást és az elrendezés dolgát. Olyan, mintha nem is lettünk volna dühösek egymásra. Még pár percig.– És az apád vállalata?

– Ez… – a távolba néz. – Nem tudok erről beszélni. Ismered a családnevem, és tudsz Niklasról, eddig akarok most elmenni.

Sóhajtok. Utálom ezt a választ, de tiszteletben tartom mindezt. Óvatosan figyel. Legalábbis remélem, hogy ez az oka. Azt tette, amit mondott, bízott bennem, úgyhogy azt találtam ki, hogy vele haladok.

– Még mindig áll ez a randi?

– Komolyan? Elvárod, hogy itt üljek veled ezen a randin? Ez volt a legrosszabb kezdet a randi történelemben.

– Valószínűleg, de mivel azt mondtad, hogy sohasem hívtak még el, tényleg nincs semmi összehasonlítási alapod. Minden, amit tudnod kell, hogy az összes randi először könnyekkel és elvárásokkal kezdődik.

Nevet, felállok, mert nem telhet el még egy másodperc. Átmegyek a boksz másik oldalára, és bepréselem magam mellé, megfogva a karját a nyakam köré fonom.

– Sok mindenért kell, hogy kárpótolj – mondja.

– Tudom – mondom, ahogy megcsókolom a füle alatti érzékeny pontot. – Tényleg nagyon sajnálom, hogy megszorongattalak, de a még mindig szeretném, ha vacsoráznánk, mert az étel itt tényleg túl jó, hogy itt hagyd, majd szeretném megnézni a naplementét, és együtt tölteni az estét.

– De nem az éjszakát?

Visszahúzódom és elkapom a pillantását.

– Ez lehetőség? – húzom fel a szemöldököm. Bassza meg, ha a farkam nem reagál helyeselve. Mint egy átkozott meghívás.

–  Nem tartasz ribancnak, aki az első randin szexel?

– Nem, de pasi vagyok, mint ilyen általában akarom a dugást. Igaz, a ribanc nem az a szó, mely valaha eszembe jutna, ha rád gondolok. Soha. És hogy igazságosak legyünk, reggelit csináltam neked ma hajnalban. Nem számítva a lövöldözést és a futást, így ez olyan, mint egy második randi. Biztos van szex a második randin.

– Nem – rázza meg a fejét –, olvastam egyszer egy könyvben, hogy egy lány sohasem adhatja oda magát a harmadik randi előtt.

– Teljesen őszinte leszek veled – tenyerembe veszem az arcát, megcsókolom a telt, lágy ajkát, mert kínálkoznak nekem, kibaszottul akarom őt, de technikailag házas. Az a seggfej bántalmazta őt. Bár annyira aggódom, hogy az kiüti azt a papírt. – Ez buta, ostoba szabály. Tény, hogy nem hiszek abban, hogy ezt előre meg kellene tervezni.

– Nem? – a hangja lágy, a lélegzete kicsit gyorsabb. A pupillái kitágulnak, és az arca felhevül. Istenem, ez a lány. Elveszi a levegőm. Őjutalom. A csúcs a hegy tetején. A rejtett barlang a vízesés mögött. Érdemes harcolni érte.

– Határozottan nem – megint megcsókolom, a nyelvem a szájába hatol, megkóstolva az édességét. – Azt gondolom, a spontaneitás a helyes irány.

– Sohasem voltam spontán. Egy napot sem az életemből.

– Meg kellene próbálnod – mosolygok az ajka fölött, mielőtt átsiklom az állkapcsán a füle fölött megállva. – Még szórakoztatóbbá teszi az életet. – Megborzong és ez a szarság vaddá tesz. Ha nem húzódom vissza azonnal, akkor az étterem kellős közepén mindenki szeme láttára az ölembe rántom. – Hadd rendeljek vacsorát. Randik száma kettő. Illendő randik száma egy.

Megnyalja az ajkát, ahogy kinyitja a szemét.

– Oké.

– Eljön az idő, amikor nem lesz több könny. A szeretet és a bizalom nem töri össze a szíved, vagy nem menekülsz. Ezek erőt fognak adni – a félelem helyett. Teljessé fognak tenni.

Rázza a fejét, mintha nem tudná, hogy mi mást tehetne.

– Istenem, Jake Turner, talán te vagy a legjobb dolog, ami történhetett.

Vicces, pontosan ugyanígy érzem magam.De azt is gondolom, ahogy bámulom a szép, zöld szemét,egy kicsit nehezebb,mert kíváncsi vagyok, milyen borzalom vár még ránk.