21. Fejezet

21. fejezet

Jake

Fordította: Maya

Korrektúra: Velia

Nem akarom visszavinni a szállodába. Úgy értem, akarom. Meghalok, hogy kettesben lehessek vele a lakásomban. De nem fogok. El akarom vinni helikopterezni, hogy a levegőből láthassa a várost és a hegyeket. El akarom vinni egy ötcsillagos vendéglő különtermébe. El akarom vinni egy bemutató show-ra, ahol középen ülünk – az első sorban, és ha egy egyszerű lány lenne, akit megpróbáltam lenyűgözni, mindezt megtenném. De ő nem akármilyen lány. Ezért örülök, hogy a Cuchi Cusinába vittem. Ezért imádom, hogy a Tűz völgyébe mentünk. A legjobb éttermekben evett. Magángépekkel és helikopterekkel repült. Biztos vagyok benne, hogy a világ legjobb előadásait látta.

De ez az első igazi randija egy férfival. És nem hiszem, hogy valaha a karjaiban tartotta őt valaki, miközben egyszerűen a naplementét nézték.

Nem hiszem, hogy bárki egy motor hátuljára ültette volna. Fogadok, hogy soha senki sem csinált neki egy átkozott fagylaltkelyhet, mert az túl hétköznapi Fiona Foss ízlésének.

Vaughn, javítom ki magam. Szar. Ez szívás.

De, bassza meg, minden más szar. Ezek a legjobb randik.

A legjobb pillanatok, és azokat vele töltöm.

Apám talán ugyanabba a kasztba tartozott, mint ő, legalábbis anyagi szempontból, de én nem így nőttem fel. Anya általános iskolai tanár volt, és igen, apám fizette a gyerektartást, de egy kis, három szobás házban éltem. Állami iskolába jártam Baltimore külvárosában, és kosárra dobáltam a városi sportpályán. Nem úgy nőttem fel, ahogy Fiona. Anya gondoskodott róla. Azt akarta, hogy normális gyerek legyek, és most hálásabb vagyok neki ezért, mint valaha is gondoltam.

Sohasem váltam Niklas Vaughnná. Nem ismerem a hátterét, de a pénz iránti megszállottság sohasem irányította az életem, ahogy – gondolom – az övét teszi. Lehet, hogy most van pénzem, de tudom, milyen az élet a város sötét oldalán. Hogy őszinte legyek, itt vagyok a legnyugodtabb. Ezért vezetek még mindig motort, és csak akkor viselek drága öltönyöket, amikor muszáj. Adj rám egy farmert, pólót – és boldog ember vagyok. Inkább dobozos fagyit választok csokiöntettel szuflé vagy drága sütemény helyett.

Azt hiszem, Fiona is ilyen. Úgy vélem, az egyszerűt akarja. A könnyűt.

Amilyen vele lehetek. Csak nem vagyok biztos benne, hogy hagyja nekem.

De épp most, ezzel a nővel bármit megtehetek, amit csak tudok.

Nem maradunk már sokáig. Pokoli sötét van, és fogalmam sincs, milyen vadállatok állnak lesben itt. Felszállok a motorra, és segítek Fionának, hogy ő is megtehesse ugyanezt, aztán elindulunk vissza, nyugatra – Las Vegas csillogó fényei felé. A mai este talán életem legszebb éjszakája, és remélhetőleg nincs még vége.

Mindez nem akadályoz meg abban, hogy Gavin Moore-ra gondoljak.

Mit fogok tenni vele? Hátrányban vagyok, mert terve van, és nem vagyok biztos abban, mi is az. Úgy értem, találgathatok, igaz? Feltételezem, Fiona miatt van itt. Szerintem, a férjének dolgozik. Azért van itt, hogy visszavigye a lányt? Hogy megölje? És mikor akarja megtenni? Azért küldte a férje ide, Vagasba, hogy elrabolja őt?

Utálom az ismeretlent.

De mindez, ahogy érzek a lány iránt, ismeretlen.

Holnap dolgozom. Néhány órára teremfőnök vagyok, és azon tűnődöm, érdemes-e megkeresni Maddoxot és elmondani neki, mi folyik itt, mibe keveredtem.

Megállok egy élelmiszerboltnál, és Fionával beszaladunk fagylaltért és karamellöntetért. Ő Phish Food-lány,[1] habár jó tíz percet vesz igénybe, hogy kiválasszon egy ízt, amely megtetszett neki. Nem hiszem, hogy korábban valaha is evett volna Ben and Jerry’st. Én New York Super Fudge Chunk-os[2] fickó vagyok, habár ez nem kizáró ok: együtt tudok élni a Phish Fooddal. Mégis megvásároltam mindkettőt, mert azt akarom, hogy kóstolja meg az enyémet is. Visszatérünk a szálloda garázsába, leparkolom a motort a szokásos helyére. Lesegítem, megfogom a kezét és a fagylaltot, kézen fogva sétálunk vissza a hotelbe a kaszinón keresztül egészen a liftemig.

– Holnap reggel dolgozom – mondja csendesen. Kíváncsi vagyok, hogy Fiona is olyan kimerült-e, mint én. Úgy érzem magam, mintha évek óta nem aludtam volna.

– A Bistróban? – bólint.

– Én is dolgozom holnap – felnéz rám. – Néhány órára teremfőnök vagyok.

– Akkor talán mennem kellene, hogy aludhassunk egy kicsit.

Megrázom a fejem.

– Nem. A randinak nincs vége, amíg nem ettük meg a desszertet.

A liftajtó kinyílik, és azt mondom neki, menjen ki az erkélyre, amíg elkészítem a fagylaltkelyheket. Nem vitatkozik, de legyőzöttebb, mint amikor a naplementét néztük.

Jár az agya. Forognak a fogaskerekek, és tudom, nem fogja megmondani, miért, függetlenül attól, mennyire erőltetem.

Elfogy az időm. Legalábbis úgy érzem. Mintha pislognék és eltűnne. Úgy érzem, minden olyan őrült gyorsan történik, vagy talán csak ez annak az ellentéte, hogy korábban milyen lassan haladt az életem.

Fiona előtt az életem kiszámítható volt. Még azt sem mondom, hogy ez rossz. Ez csak… az élet. Úgy tettem, mintha megérintettek volna a dolgok, de érzelmileg elhatárolódtam mindentől.

És most? Most – úgy tűnik – minden egyszerre ömlik rám.

Mindez azért, mert megálltam az út szélén segíteni egy elakadt autósnak.

Kisétálok, a meleg éjszakai levegő simogatja az arcom, amikor egészen a medence szélénél találom.

– Szép – mondja megérintve a ragyogó, kék vizet. – És meleg. Mint egy fürdő.

– Sajnos ez nyáron így van. A nap felmelegíti.

– Vegas melegebbnek tűnik, mint Dallas, és Dallas elég forró.

– Akkor ez segíthet lehülni – odaadom neki a fagyikelyhet, aztán megfogva a kezét elvezetem egy nyugágyhoz. Leülünk, a vegasi utca fényeit bámuljuk, miközben békés nyugalomban eszünk. Most épp nincs semmi, amivel kitölthetném a csendet, és azt hiszem, Fiona ott van velem. Áthidaltuk ahelyett, hogy beleestünk volna a szakadékba. Ismerem őt. Nagyrészt ismerem a történetét. Tudom, hogy kicsoda, ő is tudja, ki vagyok én, és még mindig itt vagyunk – együtt.

– El kell hagynom a várost – suttogja, és a szívem elnehezedik.

Talán az utolsó gondolatom téves.

– Minél tovább maradok, annál sebezhetőbbé válok. És te is.

Egy pillanatra elgondolkodom ezen, amikor rájövök, hogy szarok rá, mit történik velem, azt mondom:

– Nem akarom, hogy elmenj.

Sóhajt, és úgy hangzik, mintha vágyakozna. Szívfacsaró hang.

– Én sem akarok elmenni.

– Biztonságban lehetsz mellettem, Napsugár. Meg tudom csinálni. Csak bíznod kell bennem! – A lány megrázza a fejét, remeg az álla, és a hatalmas zöld szeme csillog a visszafojtott könnyektől. – Maradj velem! Ne menj el!

A kezem közé veszem az arcát, arra kényszerítve, hogy rám nézzen.

– Jake – suttogja, de tiltakozását félbeszakítva megcsókolom.

A pokolba, úgy csókolom, mintha korábban egyetlen nőt sem csókoltam volna, mert ez az a csók. Az, amely köztünk mindent megváltoztat. A nyelvem az övével párbajozik, elfoglalva a száját, megkóstolva, melyet csak színtiszta mennyként lehet leírni. Minden centijét kívánom, ahogy az ujjam a haján keresztül, a testén át lesiklik a fenekére, megmarkolva azt. Felemelem a nyugágy karfáján át mozgatva, amíg szétnyitja a lábait.

– Kérlek – könyörög, és ez az édes szájából származó szó csinál velem valamit: kibaszottul megőrjít.

Fiona őrjít meg.

Az egyik kezem belemélyesztem a hajába, a fejét a tarkóján tartom, a másikat a derekán, de érzem a remegésem, ahogy hozzá préselődöm. Reszketek. Az érzés teljesen idegen, aztán ráeszmélek, hogy ő is remeg, mert ez sokkal több, mint egy csók és egy érintés.

– Mit szeretnél, bébi? Mondd meg! Megadom neked, bármit is akarsz.

Elhúzódik, kutatja a tekintetem, mielőtt a csípőjét lassan a kőkemény farkamnak dörzsöli. A szemhéjam egy pillanatra lecsukódik, ahogy a gyönyör szétárad bennem.

– Téged, Jake. Téged akarlak.

Megragadom hátulról a fejét, lecsapok rá, az ajkaink találkoznak: mocskos és forró minden fog, ajak és nyelv. Fel akarom falni. Követelni akarom a teste minden centiméterét. Az elméjét. A szívét. A lány az enyém. És én megvédem, ami az enyém.

– Fiona – lehelem.

A fejét rázza.

– Mia.

– Nem – elhúzódom, hogy az arcát a kezemben tartva ismét találkozzon a tekintetünk. – Mikor kettesben vagyunk, te Fiona vagy. Vagy Napsugár. Vagy talán Fi, mert ez valahogy olyan aranyos és illik hozzád.

Pislog rám.

– Nem vagyok benne biztos, hogy akarok-e valaha Fiona Foss lenni, de biztosan nem akarok Fiona Vaughn lenni. Szeretek Mia Jones lenni. Szeretek a Napsugarad lenni.

– Fiona Ramsey-Foss… – mert nem fogom Vaughnnak hívni – …a leggyönyörűbb nő, akit valaha láttam. A leghihetetlenebb, akivel találkoztam. Kibaszott erős. Sokkal erősebb, mint ahogy felfogja, vagy amennyit gondol magáról. Mindig akarnod kell, hogy az legyél. Mindig.

Legördül egy könnycsepp az arcán, és odanyúlok, hogy letöröljem.

Ez nem a könnyekről szól: a lány a lényeges, és meg kell értenie, hogy komolyan gondolom minden egyes kimondott szavam.

– Megigézel, Fiona. Felébresztettél és visszahoztál az életbe. Most már nincs visszaút.

– Zűrös vagyok – mondja félig zokogva.

Erre csak mosolygok. Mert ez az egyik pillanat. Egy a jók közül. Az, amelyet nem szabad figyelmen kívül hagyni, sírással lealacsonyítani.

– Jó. Mert én is az vagyok.

Visszamosolyog rám és esküszöm, sohasem tűnt lenyűgözőbbnek. Elakad a lélegzetem, a szívem pedig kihagy egy ütemet.

– Akkor, azt hiszem, meg kell csókolnod. Úgy vélem, tényleg ki kell csókolnod a pokolból, amíg már beszélni és gondolkodni sem tudok. És, azt hiszem, szükségem van a szerelmedre, Jake Turner.

Krisztusom.

– Mindet megtehetem.

– Köszönöm, Istenem – nevet a lány, letörli a maradék könnyet, majd lehajtja a fejét az enyémhez. Kicsókolom a poklot belőle, mert megkért rá. Addig csókolom, amíg már nem beszél, és remélhetőleg az agya leáll éjszakára. A nyelvünk összegabalyodik, táncol, a szenvedély és a forróság áramlik kettőnk között körülöttünk kavarogva, mielőtt felemelkedik és eloszlik a Las Vegas-i éjszakában.

A kezem felcsúszik a Fiona ingének hátán, érezve a bőre selymességét. Meghalok, hogy megérinthessem. Meghalok, hogy nézhessem, ahogy a testem által elmegy. A farkam olyan kemény, alig tudom visszafogni. De megkért, hogy szeressem őt, ne megbasszam, és van különbség. Lehet, hogy sohasem tapasztaltam korábban ezt a különbségtételt, de biztos vagyok benne, hogy most már a pokolban vagyok. Bármelyik seggfej baszhat fél aggyal, csak az a férfi szeretkezik, aki ismeri a nő értékét. Ma este annyi bizalmat fektetett belém Fiona, és nem akarom megtörni azt.

Mert egy dolog biztos: nem mehet el. Nincs az az istenverte ok.

Keményebben csókolom, a teste az enyémbe olvad. A lány a fején át lehúzza az ingét, a szám lecsúszik a nyaka sima bőrére csípve és szívva azt, ahogy haladok, és kiélvezem az időt, hogy imádjam. A kezem beborítja az egyik tökéletes mellét, óvatosan, de elég erősen gyúrom ahhoz, hogy felnyögjön, a fejét hátradönti, miközben a hüvelykujjammal a melltartó csipkéjének feszülő, kemény mellbimbóját dörzsölöm.

– Jake, igen.

Mielőtt leállíthatnám volna magam, felmordulok.

– Mondd újra!

– Jake – motyogja a nevem, a csípőjét ringatva. – Jake, igen.

Bassza meg.

– Istenem, szeretem, mikor így mondod ki a nevem.

– Ha akarsz, Jake, ne engedj el. Annyira bizonytalan vagyok. Nem akarok a mélybe zuhanni.

A szemébe bámulok. Kívülről sötét is, meg nem is. Mélabús. Ködös. De látom benne Fionát. Látom őt, és azt kéri, ne engedjem el. Tartsam, hogy megbizonyosodhasson arról, nem esik le.

– Ígérem, nem foglak elengedni – pislog rám, a kétségbeesés a hangomban, az arckifejezése megerősít. – De azt akarom, hogy lezuhanj, Fiona. Azt akarom, hogy keményen lezuhanj. Akarom, hogy olyan keményen ess, hogy ne fordulj vissza.

Nem válaszol. És egy pillanatig feldúltnak látszik.

Megsebzett. Rémült. De ha nem jön vissza hozzám, pokoli biztos, hogy nem tér vissza az előző életébe. Benne vagyok. Benne van. És együtt ugrunk.

Eldöntöm a testünket, a hátán fekszik, én pedig beborítom őt.

Megborzong, a bőre hozzáér a nyugágy hideg anyagához. A keze megmarkolja az ingem szélét, felemeli. A nyakam hátuljához nyúlok, megragadom a gallérom, majd a fejem fölé húzom és elhajítom az inget. Engem fürkész: a mellkasom minden centijét, a karom és a hasam. Kétségbeesetten kinyúl, félve meg akarva érinteni engem.

Kigombolja a kopott farmerom, miközben az ujjai remegnek. Ez lesz a vesztem.

Hogy lehet egy nő ilyen szexi? Hogy zsonghatok be egy ennyire egyszerű gesztustól?

– Dőlj hátra! Engem nézz! – parancsolom, a farmerem kigombolódik, lecsúszva a csípőmre. Teljesen lehúzom, meztelenül hagyva magam alatt. – Olyan kurva gyönyörű – suttogom, ahogy befogadom őt, mert a francba, ő egy látomás. Nagy – de nem túl nagy –, tökéletes, rózsaszín mellbimbók. Karcsú, lapos has, amely a csípője és csupasz puncijának hajlatába lejt, és aztán le a lábaira. És a fenébe, azok a lábak… Túl sokat fantáziáltam azokról. Leereszkedem, a testem a belemerül a puhaságába, sütkérezve a forróságában. A szemem gyorsan lecsukódik, mielőtt újra kinyílna, mert látnom és néznem kell őt.

Az ujjaim a testét simogatják, a pillantásom követi az ösvényt. A hüvelyk- és a mutatóujjam közé fogva megcsípem a mellbimbóját. Nyöszörög, épp eléggé ficánkol, hogy tudjam, szereti.

Lejjebb. Lejjebb. Addig, amíg két ujjam a nedves puncijába nem nyomom, és a hüvelykujjammal lassan körözve dörzsölöm a megduzzadt csiklóját. Mélyen a torkából felnyög, ahogy a teste meghajlik, begörbítem és lenyomom az ujjaimat. A pokolba, ez forró. Vonaglik alattam. Nem hagyja abba a mozgást. Még sohasem éreztem ilyet. Ez hihetetlen. Ez a kielégíthetetlen szükség… Sohasem tudok eleget kapni belőle. Soha. Értem van, és a lány még csak nem is tudja.

– Bízol bennem?

– Igen – zihálja, a gyors válaszától szárnyal a szívem, és a farkam még keményebb lesz.

Gonoszul vigyorgok, az állkapcsom szúrós borostája ugyanazt az utat járja be, mint imént az ujjam. Szétnyitom a combját, a szép, csillogó punciját bámulom, és lehajtom a fejem.

– Ah! Ó, Istenem, Jake – az ujjai felém repülnek, megragadja és húzza a hajam, mintha nem tudná megmondani, inkább közelebb akar-e húzni vagy eltolna. A szám felfedezi őt. Megkóstolom, megnyalom. Beszívom a csiklóját és felnyalom az édességét, amíg megbassza az arcom, és annyira hangosan sikoltozik, hogy biztos vagyok benne, egész Vegas hallja. A punciját az ujjamhoz dörzsöli, ahogy elmegy, az arca a gyönyör tökéletes képe.

Visszafelé haladok az ösvényen csókolva és nyalogatva a testét. Nem hiszem, hogy megállok. Nem kaphatok eleget. Elégedett vigyor terül szét az arcomon, és ugyanezt látom Fiona arcán is.

– Mi volt az?

Nevetek, az orrommal megérintve az arcát.

– Az első a sok közül.

– Még sosem volt orgazmusom – vadul elpirul, aztán elfordítja a fejét, annyira zavarba jön. – Úgy értem, valaki mástól.

Kinyögök valami érthetetlent, és aztán a szám már az övén van: csókolva, szopogatva és felfedezve, a nyelvem az övével csatázik.

– Kóstold meg magad rajtam, Napsugár! Kóstold meg az első igazi orgazmusod! – Nyögdécsel, és a vérem dübörög az ereimben. – Nagyon boldog vagyok, hogy szexi barlanglakónak tartasz, mivel ezzel azt jelzed, hogy számodra én vagyok az első, és ettől örömömben dagad a mellkasomon. Fogalmad sincs, mit tesz ez velem. Mindent meg fogok adni, melyet a többi seggfej nem tudott. Tönkreteszel, Fiona.

A kezem beborítja a mellét, a szám a halmot nyalogatja.

– Szükségem van rád magamban, Jake! Kérlek.

Kiengedek egy reszkető sóhajt, minden másra vak szemem benne gyönyörködik.

– Azt hittem korábban, hogy gyönyörű vagy – suttogom hirtelen olyan módon túlterhelten, ahogy sohasem vártam. – De, Istenem, annyival több vagy annál. Nem hiszem, hogy feltalálták a szavakat, melyek leírják az olyan nőket, amilyen te is vagy. A lenyűgöző és a tökéletes nem tűnik megfelelőnek – a számba veszem a mellbimbóját nyalogatva és szívva, felélesztve benne az ösztönt. Megőrül, a körme a hátam karmolja, megjelölve – bárcsak láthatnám a nyomait.

Mielőtt bármit mondhatna vagy csinálhatna, leveszem a farmerom, felhúzom az óvszert, melyet a pénztárcámból vettem elő.

A vállamra helyezi a kezét, majd lecsúszik a mellkasomra, mintha nem tudna eleget érinteni. Mintha meg kellene ismernie a bőröm minden egyes centiméterét. Ott vagyok vele, de abban a pillanatban, amikor beborítom a testét az enyémmel, és mélyen belemerülök, nem foglalkozik többé semmivel sem.

– Készen állsz, Fiona? – kérdezem, megdermedve a hihetetlen forróságától. Istenem, olyan jól érzi magát. – Mondd, bébi! Mondd, hogy annyira akarsz engem, mint én téged. Bolondulok érted. Sohasem kaphatok eleget, és ez csak a kezdet.

Bólint, rám pillant.

– Ez így van… – kifújja a levegőt. – Én annyira… Vegyél el! A tiéd vagyok.

Csak ennyit kellett hallanom.

Pumpálom őt lenyomva a nyugágyra, amely tiltakozásul nyikorog minden megtett mozdulatra. Megcsókolom, megérinthetem bárhol és bármikor. Mindketten hangosan és hosszan nyögünk, mert őrülten jó ez. Eszméletlen. Fogalmam sem volt, hogy ilyen lehetséges. Együtt mozgunk, mintha a testünket egymásnak teremtették volna. Minden lökésnél összecsapódunk, letörli izzadó szemöldökömet, miközben keze lecsúszik a hátamra. Megcsókol, mélyebben enged a testébe, ahogy azok a lábak átkulcsolják a derekam. Baszom őt. Szerelmes vagyok belé. Minden megvan bennünk.

Érzem, hogy közeledik a csúcspont, de megállok, nem merek a szakadék közelébe menni, amíg Fiona bele nem zuhan. Abban a pillanatban, ahogy erre gondolok, remegni kezd ellenőrizhetetlenül rázkódva, a puncija olyan erősen szorítja a farkam, hogy csillagokat látok. A körmei fájdalmat okozva a vállamba karmolnak, amíg nem tehetek mást, hagyom, a neve szitokszó az ajkamon. Erősen elcsábulva fekszem rajta, de túl fáradt és erőtlen vagyok a mozgáshoz.

– Összenyomlak?

Megrázza a fejét, az orrát az enyémhez dörzsöli.

Visszahúzódom, tisztán tudok látni. Nem fogok hazudni, eltart egy darabig, míg odaérek. Felállva eldobom az óvszert, és sürgősen visszamegyek hozzá a nyugágyhoz.

– Gyere ide! – mondom lágyan, lehajolok és felemelem a karomba. A mellkasomhoz húzom, majd lehanyatlom a heverőre, szorosan tartva, az arcomat a hajába temetve. – Ez hihetetlen volt – suttogom neki. – Jól vagy?

Bólint, a tekintetünk találkozik, megállíthatatlan mosolya elmond mindent, amelyre a szavai nem képesek. A tekintetünk összekapcsolódik, a forróság szétáramlik bennem, amikor magamra húzom, és figyelem, ahogy lovagol rajtam. Már megint kemény vagyok… Ez a lány… Bassza meg! Leereszkedik rám, megdug engem, elvéve azt, amit akar, amire szüksége van.

Amikor végzünk, amikor mindketten izzadtak vagyunk és kifulladva mosolygunk, megcsókolom, testével betakarja az enyémet. Kétszer szerettem őt, de nem tudok leállni a csókolózással.

Eddig sohasem voltam ilyen meghitten egy nővel. Nagyon sokat megbasztam, de sohasem voltam meghitt viszonyban velük. Van különbség, ezt most fogom fel, itt, Fionával, de szükségem van a történet többi részére is. Vannak dolgok, melyek mindkettőnknél nagyobbak, és tudnom kell, mibe keveredtem.

Mert belekeveredtem. Fütyülök rá, hogy egy milliomos lánya. Fütyülök rá, hogy technikailag egy másik férfi felesége, habár esküszik, hogy messze maga mögött hagyta a férjét és azt az életet.

Szerelmes vagyok belé.

Ennek meg kéne ijesztenie. De nem ijedek meg.

Az egyetlen dolog rémít meg Fionával kapcsolatban: az, hogy elveszíthetem őt.

Ahogy a csókjaink a szenvedélyes sürgetőtől az édes bágyadtig érnek, tovább merül bennem. Visszahúzódva nézem őt, szemem a kimerült látványára tapad: teljesen kimerült. Lágyan mosolygok a karomban tartott nőre, megpuszilom az orra hegyét, aztán a homlokát, majd az ajkát.

A karomba zárom, hogy melegen tartsam a sivatagi éjszakában, mire Fiona elégedetten sóhajt. Így alszunk el együtt az erkélyen. Csapdába ejtve találjuk magunkat ebben a közjátékban.

Tökéletes.

Akkor miért van az a gyomorszorító érzésem, hogy minden szétesik ahelyett, hogy összeállna?

---

[1]Csokifagyi-márka, amelyet az amerikai Ben & Jerry’s gyárt. Csokoládéfagyi karamellel, mályvacukorral és apró csokoládéhalakkal.

[2]Ben & Jerry’s által gyártott csokoládéfagylalt-márka.