25 - 26. Fejezet

25. fejezet

Fiona

Fordította: Maya

Korrektúra: Velia

Megnyomom a lift gombját, és Jake-re nézek, ahogy elsétál. A vállait kihúzza, a fejét magasan tartja, lépéseit szétveti a magabiztos elhatározás. A tökéletes csomag. A tökéletes férfi. És szeret engem. Jake szeret engem. Ezen a napon megesküszöm. Majdnem nevetek. Majdnem.

Az ajtók kinyílnak, és hátralépek a liftbe, a kaszinón túlra összpontosítok. Jake-re, aki már nem látszik. Beütöm Jake lakosztályának kódját, a liftajtók lassan becsukódnak, bezárva a fülkébe és belém lövellve számos félelmet. A gyomrom elnehezedik a gyors emelkedéstől, a gondolataim kuszák és az elmém zavaros. Gavinnek van egy terve, de most nem mehetek el. Azt mondtam Jake-nek, hogy maradok. Hogy az övé vagyok és úgy is értettem.

El kell mondanom neki.

A felvonó csilingel, jelezve az érkezésem, és az ajtók újra kinyílnak. Kilépek, elfordulok, hogy szembeforduljak Jake tágas, napfényes nappalijával, és lehunyom a szemem, amikor egy kéz beborítja az enyémet, a hátam mögé rántja, és a gerincemhez szegezi azt. Egy másik kéz erősen befogja a számat.

Megpróbálok sikoltani, de minden hangot, melynek sikerül áthaladni a hangszálaimon, teljesen eltompít a kéz szorítása. Ismerem ezt a kezet. Ismerem ezeknek az ujjaknak a sima textúráját. Ismerem a méretét és a bőre fűszeres illatát. Utálom ezeket a kezeket, jobban, mint bármit ezen a világon.

– Fiona, édesem, annyira örülök, hogy látlak – a hangja könnyed, hétköznapi, mintha a világon semmi sem érdekelné. Mintha nem bujkálnék előle több mint egy hónapja.

Lenyelem az epét, mely feltör a torkomba, azzal fenyegetve, hogy megfojt. Elnyomom a félelmem, és megpróbálom a lehető legjobban lelassítani a szívritmusomat. Tudom, mit nem tehetek, és az a pánik. Ha pánikolok, meghalok. Lehunyom a szemem, és a levegő lassan áthalad az orrlyukaimon. Meg tudom csinálni. A szabad kezemmel felnyúlok, és elhúzom a kezét a számról. Még mindig nem harcol velem.

Niklas Vaughn, az ördög a rémálmaimban, Jake lakosztályában.

Sohasem gondoltam, hogy újra látlak téged.

– Nem értem, miért ijedtél meg – erősen megragad, és megpördít, hogy szemben legyek vele.

Hunyorgok rá, döbbent idióta. És a szívem? Nos, nem tudom, egy szív képes-e verni az ember nélkül, miközben a helyszínen meghal. A bőröm szétreped a várakozástól. A szervezetem túlterhelt az adrenalintól.

Lassíts!

Lélegezz!

Ne pánikolj!

– Be kell vallanom – folytatja bársonyos hangba burkolva a halvány német akcentusát. – Nem számítottam rá, hogy így talállak meg. És a Mia Jones nevet használva? Tényleg? Majdnem olyan, mintha próbálnád elkerülni a férjed – kacsint. Mintha mindez csak egy nagy, vaskos vicc lenne. Ha. Ha. Nem nevetek, de leginkább azért nem, mert elfelejtettem, hogyan kell lélegezni, gondolkozni vagy beszélni.

– Még mindig nem tudom megfejteni, hogy jutottál ilyen messzire a kertész autójával. Különösen, amikor olyan sok minden áll a rendelkezésünkre.

– Nem volt sok időm tervezni a távozásom előtt – válaszolok anélkül, hogy átgondolnám, a hangom határozottabb, mint gondolnám. Nemigen fejezi ki azt a tényt, hogy Jake gyönyörű, keményfa padlóján fogok meghalni. – Hogyan találtál meg?

Kuncog, úgy hangzik, mint a meleg tejkaramella. De ez szomorú. Gúnyos. Mintha a férfi lenne az oroszlán, én pedig az apró mezei egér, amellyel játszik.

– Tényleg azt hitted, nincsenek embereim, hogy megtaláljanak? Hogy hagynám, hogy elszökj?

Megrázom a fejem. Nem. Tudtam, hogy eljön ez a pillanat. Nem volt szükségem Brentre – akinek a valódi neve Gavin –, hogy megerősítse ezt ma reggel. Láttam, hogy abban a másodpercben utánam jön, ahogy elmentem. Láttam ezt, mint mikor az emberek másodpercekkel hamarabb meglátják a közeledő autót, mielőtt az elüti őket, tehetetlenül, hogy bármit is tegyenek, mellyel megállíthatnák.

– Meg kell mondanom, nem tetszik az új neved. Habár persze mindig szerettem a neved, a Fiona Foss-Vaughnt.

– Hogy találtál meg? – kérdezem újra, tudnom kell. Nem Gavintől, hacsak nem vert át.

A szeme elsötétül, és rögtön rájövök a hibámra. Visszalök a nappaliba, anélkül, hogy hagyná, hogy megforduljak és összeszedjem magam. Csak keményen és gyorsan meglök, keze még mindig az enyémet szorítja, a lábam botladozik, ahogy vakon megyek. Niklas lelök egy székre és a becsapódás megerősít, de megdöbbenek, amikor nem folytatódik a mozdulat egy pofonnal.

Niklas magas, izmos és rideg. Ökle összeszorul, az állkacsa megmerevedik, bal szeme megrándul, nézése semmibe vész, ha az nem irányított. Készen áll. Higgadt. Megemeli a kezét, és ösztönösen behunyom a szemem megelőzésképpen az ütést, mely azonban nem jön. Helyette nehéz, forró levegő szakad ki a szájából, kinyitom a szemem, és látom, hogy kezét átfuttatja kifogástalan haján, és megcsípi az orrnyergét, mintha próbálna megelőzni egy fejfájást.

– Hogy találtalak meg? – ugatja, sötét szeme vadul fürkészi a lakosztályt, ahol tartózkodunk. Jake lakosztályát. A szerelmem lakosztályát. – Mein schönes Mädchen, az az igazság, ha valamit rendesen akarsz csinálni, csináld magad. Eltartott egy ideig, de nem volt lehetetlen, Fiona – hangsúlyozza a nevem, mint egy emlékeztetőt. Mint egy figyelmeztetést. – Az emberek, akiket felbéreltem… eredménytelenek voltak a felkutatásodban. Az egyik azt hitte, hogy Los Angelesben vagy, de én jobban tudtam. Mindig is utáltad L. A.-t

Bólintok.

– Igen. Jól ismersz.

Mosolyog, s viszonzom azt. A mosolyom nagy és fényes. Miért? Kérdezhetnéd. Hogy Niklas nyugodt maradjon. Édesen kedvel engem. Engedelmesen. Teljesen alárendelten. De ami a legfontosabb, kedveli, amikor cirógatom a hatalmas egóját, miközben nyíltan bálványozom őt. Ha nyugodtabb, nem csak én vagyok nagyobb biztonságban, de hajlamosabb rá, hogy leeressze a védelmét. Ez őt teszi sebezhetővé, nem engem.

Niklas lehajol könnyedén átkarolva, és a mellkasához húz. Megfagyok, a testem merev, ez a természetes reakcióm az érintésére, de nem harcolok vele.

– Üldögélj velem, szerelmem!

Niklas megcsókolja a homlokom, miközben letesz a hosszú, kényelmes bőrkanapé közepére. Aztán a távoli végére ül. Bámulom, a férfi megpaskolja a combját, hogy üljek az ölébe. Ismerem ezt a játékot. Itt sorokba szorulok. És mint egy jól képzett, kis kölyökkutya, azonnal megteszem: négykézláb csúszom hozzá, amíg elhelyezkedem közvetlenül mellette.

Gyűlölöm magam, hogy ezek után megtettem ezt neki.

– Jó kislány – dorombolja, azonban most nem érzem ugyanazt az örömhullámot, melyet ezek a szavak régebben kiváltottak belőlem. Ehelyett megbetegítenek. Az orrát a hajamba fúrja, mélyet lélegzik, jégcsapokat küldve a gerincembe és a karjaimba. – Sokkal jobb – megcsókolja a fejem oldalát. – Annyira hiányoztál.

Lehunyom a szemem, és kiengedek egy remegő lélegzetet. Nem tudom felidézni az időt, amikor ilyen gyöngéd volt velem, amikor szerelmének nevezett, vagy azt mondta, hiányzom neki. Ahelyett, hogy csillapított volna – s ez dühvel töltött el –, táplálta a gyűlöletemet. Kibaszott szemét az elmejátékaival.

– Tudom, miért mentél el – nem válaszolok. – Megérdemeltem – ez felkelti a figyelmem, megfordulok a kanapén, hogy szembe nézzek vele. Az ördög egy angyal arcával. Szőke haj. Dermesztő kék szemek.

A haja ugyanolyan világosszőke, de most már hosszabb. A vége majdnem az inggallérjánál göndörödik, és a homlokába lóg.

A szeme még mindig az a dermesztő kék. Tiszta, szögletes állkapocs és tökéletes, fehér fogak, amikor mosolyog. Utálom azokat a szemeket. Utálom ezt a szájat, talán még jobban, mint a szemét.

Ugyanúgy néz ki, de másképp, és nem tudom hova tenni a változást.

Szeretném azt mondani, nem érzek iránta semmit, hogy a gyűlöletem messze meghaladja az egyéb érzelmeimet, de hazudnék. Voltak jó pillanataink, könnyű pillanataink, mielőtt darabokra hullottunk. Évekig ez a férfi volt az egyetlen személy, aki valaha is szeretetet mutatott, vagy figyelmet fordított rám. Az első személy, aki valaha éreztette, hogy többet érek a szüleim bankszámlájánál. Még ha mindez hazugság is volt.

– Bántottalak.

– Igen – mondom, sikerült kikényszerítenem a szavakat a remegő ajkamon. – Megtetted. Nagyon. Éveken át bántottál, Niklas – nem tudom, hogy Jake lakosztálya adta-e a bátorságot, de ezeket a szavakat még sosem mondtam neki. Így nem. Nem ilyen nyíltan.

– Elvesztettem az irányítást magam fölött, Fiona, és te szenvedtél ezért. Szeretlek. Te vagy a világom. Én voltam az első csókod. Én vettem el a szüzességed. Én vagyok az egyetlen szeretőd – hangsúlyozza a szót, talán látva, ha nem fogok vele egyetérteni. Nem vagyok olyan hülye, mint hiszi, ezért tartom a számat. – Talán legközelebb beszélsz velem, mielőtt elmenekülsz? Úgy tűnik, hogy mindezt egy egyszerű beszélgetéssel tisztázhattuk volna.

Letörli a könnyeimet, megcsókolja az arcomat, és úgy érzem, haldoklom, mint a lelkem, talán nem is lehet rendbe hozni. Vissza fog vinni. Arra fog kényszeríteni, hogy visszamenjek vele. Volt egy tervem, amely összeomlott, mindez azért, mert Niklas feltűnt.

– Várom a bocsánatkérést, Fiona. És remélem, jó lesz. Kielégítő.

Francba. A kezemet a nadrágja anyagához szorítja, közvetlenül a megkeményedő farka fölé, és nem tudom, mit tegyek.

A szívem olyan őrjöngve dübörög, hogy a lábujjaimban érzem a pulzusom, ahogy az elmém mélyén keresem a kiutat. Ha nemet mondok, talán rákényszerít. Már korábban is megtette. De akár így, akár úgy, biztosan nem mondok neki igent.

Gondolkodj, Fiona! Istenem, gondolkodj!

– Még nem állok készem erre – bököm ki, tudva, hogy ez gyenge és hiábavaló. – Időre van szükségem, hogy feldolgozzam, amit mondtál.

– Nincs semmi feldolgoznivaló. El fogod hinni, amit mondok, mert ez az igazság. Le fogod szopni a farkam, mert a feleségem vagy, és feldühítettél azzal, hogy elhagytál. Mert több ezer mérföldet kellett utaznom miattad, hogy elkapjalak. Mert egy másik férfi lakosztályában ülök.

Ha Jake hazajön, Niklas bántani fogja vagy megöli őt. Fogalmam sincs, mire képes a férjem most. Nem hagyhatom, hogy megtörténjen.

– Menjünk haza! – mondom halkan, lenyelem a fizikai forrongást, melyet ezek a szavak kihoznak belőlem.

– Haza fogunk menni – kifújom a levegőt, és mozdulok, hogy felálljak, de Niklas nem hagyja, hogy felálljak. Nem hagy lélegezni. Annyira közel tart és olyan szorosan, hogy a bordáim szinte kilyukasztják a tüdőmet. A másik keze megrántja az állkapcsomat, kényszerítve, hogy a szemébe nézzek. – A szádat akarom a farkamon, amíg várjuk, hogy a szeretőd hazaérjen.

– Niklas…

– Mondd, hogy tévedek, Fiona! Hazudj a képembe és mondd, hogy ez az ember, ez a Jake Harris Turner nem dugott meg!

A vér keresztülszáguld az ereimen, mint egy csúcssebességgel száguldó vonat. Hangos és viharos. A látásom elhomályosul, s nem tudom megfejteni, hogy a pániktól, az oxigénhiánytól vagy a könnyeimtől. Csattanás. A fejem balra csapódik. Az arcom teljes jobb oldala tűzforrón ég.

Hallom Maddox szavait visszhangozni a fejemben. Ne pánikolj! Hallgass! Reagálj! Itt fogom végezni. Vele fogom végezni. Ideje menni.

Magamba szívok egy korty lélegzetet és hátralököm Niklast, kicsúszva az összezúzó szorításából és leesve a padlóra. A lift. El kell érnem a lifthez. De meg fog állítani, mielőtt még megnyomhatnám a gombot, egyedül maradnék és elmenekülnék. A fegyverem.

Szent Krisztus, a fegyverem a hátizsákomban van a lift mellett, de a legnagyobb zsebbe van elsüllyesztve, mert egy hülye, hülye nő vagyok.

Hátrafelé mászom, mint a rák, beragadok a kanapé és a dohányzóasztal közé. Ha ilyen közel hozzá felállok, el fog kapni, és lehúz magához. Valószínűleg hátra. Niklas egy pillanatig figyel engem, döbbenet és mulatság táncol a szemében. De ez nem tart sokáig. Alig egy másodpercig tart, hogy rájöjjön a szándékomra.

– Mit csinálsz, te kurva? – látom, hogy a nevem nem változott az elmúlt hónapban, amióta eljöttem.

Itt az idő. Istenem, adj erőt, itt az idő.

– Nem megyek veled sehova, Niklas.

A szeme elkerekedik, miközben feláll, magas és elképesztően félelmetes.

A lift. A hátizsákom. A fegyver. Mindössze ezekre gondolok, de teljesen Niklasra összpontosítok.

Talpra ugrom, s amikor eljutok a dohányzóasztal végéhez, elfordulok, hogy úgy fussak, ahogy korábban még soha. Hallom a lépéseit hátam mögött. A kezét a nyakam köré fonja, visszarángat, mielőtt még átugornám a széket, amelyre korábban lelökött. Azonban belül mosolygok, mert pontosan tudtam, hogy ezt teszi majd.

Kiabál valamit, melyre nem figyelek, ahogy elkezd szorítani.

Nem ma, Niklas. Ma én foglak leszerelni. Nem fordítva.

Terpeszben megrogyasztom a térdem félig guggolásba, megvetem az erősebb lábam, és teljes erőmből gyomron könyökölöm. A szorítása a nyakam hátulján enyhül, ahogy előrehajlik a gyomrát szorongatva. Mielőtt összehúzhatná magát, közvetlenül vele szemben megpördülök, és lábbal gyomron rúgom. Valami hangosat és érthetetlent kiabál, a keze, melyet a hasához szorít, összeroppan a lábam becsapódásától. Újra megvetem a lábam, és bemosok kettőt az arcába, újra és újra.

Megbotlik, gyakorlatilag hátraesik az üvegasztal fölött. Gyorsabban talpra áll, mint amelyre számítok, bizonyára gyorsabb, mint reméltem. Felém lendül, elkap, megtaszít, majd a földre lök. Az arcom a keményfa padlóhoz csapódik, ahogy a térdem is. Hirtelen megszédülök, képtelen vagyok összeszedni magam, amíg a hátamra nem fordít.

A testem életre kel a várakozástól, a sebeim fájdalmasan tiltakoznak. Az öklével állkapcsomra csap, a fájdalom felrobban bennem. A vér ismerős, fémes íze tölti be a számat. A vér olyan gyorsan gyűlik a számba, ahol a fogaim belemélyednek az arcom lágy, belső szövetébe, hogy hagyom, hogy kifolyjon a nyálam a padlóra, éppen amikor belevágja a lábát a gyomromba, miként én is tettem vele.

– Nem foglak megölni, Fiona. Meg foglak kínozni. A börtönőröd leszek. Az enyém vagy – gúnyolódik Niklas gonosz nevetéssel, miközben a véres száját megtörli, és a földre köp. – Nincs hová menekülnöd előlem.

Ez az a pillanat. Szenvedek, vérzem, a padlón vagyok, s egy kicsit elszédülök a fejsérülésemtől. Lélegzem. Be. Ki. Be. Ki. Hallom őt. Értem jön. Kinyitom a szemem, ahogy az ökle gyorsan lendül az arcom felé. Elfordulok, mielőtt még csak pislogni tudnék, és az arcom helyett a könyörtelen padlóba csapódik a keze.

Fájdalmában felüvölt, az öklét a másik kezével szorongatva.

A lehető leggyorsabban négykézlábra állok, oldalba rúgom, így tehetetlenül beleesik a dohányzóasztalba, s elfutok, hogy megnyomjam a felvonó gombját. Tudom, hogy nem ez a legokosabb dolog, amit tehetek. Tudom, hogy örökké fog tartani, amíg felér a lift, de ebben a pillanatban nincs választásom.

Nem tudom a férfit legyűrni, csak lelassítani.

Épp a gomb helyét keresem, de elhúzódom, mielőtt megnyomhatnám. A telefonom megcsörren a bezárt hátizsákomban, mely alig öt méterre fekszik tőlem. Tudom, hogy Jake az, és ez még inkább kétségbe ejt.

Niklas újra a nyakam fogja, és olyan erősen szorítja, hogy levegő után kapkodom. Az arcomba visít, de mindössze csak nyöszörögni tudok. Újra megüt, visszazuhanok a padlóra, mindent halványan és elmosódottan látok. Lovagló ülésben átveti a lábát a derekamon, fölém magasodva, annyira ellenségesen mered rám, hogy tudom, most már nem fog meghátrálni. A hallásom bizonytalan, de nem hagyom ki, amikor azt mondja, meg fog ölni.

Túl összetört vagyok, túlságosan fáj, hogy harcoljak ellene. Sokkal erősebben fojtogat, és a reflexeim az adrenalin utolsó cseppjeivel, mely még mindig keresztüláramlik rajtam, rúgkapálnak. Karmolok, rúgok és zihálok. Nem találok támaszt, semmit, hogy leállítsam, és az égő tüdőm nem telik meg levegővel.

Ez az. Meg fogok halni. Nem állíthatom meg. Színes csillagok villognak a szemem előtt, az élet elillan az utolsó lélegzetemmel.

A telefonom ismét megcsörren, de túl késő.

A világom megáll.

A szívem, a légzésem, az elmém – mind megáll.

26. fejezet

Jake

Fordította: Red Ruby

Korrektúra: Velia

– Hogy a faszba jutott be ebbe a szobába? – vakkantom Maddoxnak, miközben a leghalálosabb megfélemlítő pillantásomat vetem Gavinre, a seggfejre, aki megfenyegetett engem, és vadászott Fionára. Rámutatok, figyelmemet Maddox felé fordítva. Maddox nem ad semmilyen támpontot. S igazából ez nem az a pillanat, amikor megtartod a pókerarcod. Ez olyan pillanatnak tűnik, amikor kimutatod az őrültséged szintjét, és reménykedsz, hogy az komolyabb, mint a másik seggfejé.

– Itt találtam – mondja Maddox fapofával, és azt hiszem, a szemem talán épp most ugrik ki a gödréből.

– Hogy érted, hogy itt találtad a pasit?

Maddox kinyitja a száját, hogy válaszoljon, de Gavin közbevág:

– Úgy érti, hogy amikor megérkezett ide, a biztonsági toronyba, vagy akárhogy is hívjátok ezt a helyet, már itt ültem, és vártam rád. Vagy rá. Vagy mindkettőtökre, azt hiszem – vállat von, mintha mindez közönyös lenne, és őt untatná a magyarázkodás, és a részletek. – Hol van Fiona?

– Kurvára nem a te dolgod – fortyogom. – Visel fegyvert?

Gavin megforgatja a szemét, keresztbe fonja hatalmas karját széles mellkasa előtt. Tiszta feketében – profi gyilkos kisugárzással. Ezt nem vettem észre eddig, de mindazok után, amiket Luke és Maddox mondtak nekem róla, tudom, hogy pontosan az.

– Természetesen viselek fegyvert. Legalábbis viseltem, amíg az izomembered ott el nem kobozta – bök a hüvelykujjával Maddoxra, megjutalmazva engem egy farkasvigyorral. – Hagytam neki, de csak hogy bizonyítsam jó szándékomat, és minden ilyen barátságos szarság. De tényleg, eltérünk a tárgytól – vihog. – Szó szerint.

Gavin nem néz körbe, hogy lássa, hall-e minket bárki más. Egy hátsó, hangszigetelt szobában vagyunk. Tisztában kell lennie ezzel, mint, ahogy – úgy tűnik – minden mással is. Előredől lovagló ülésben a székén, könyökét az alkarjára támasztja a szék támláján, és olyan arckifejezést vet rám, melyet csak a hadseregben láttam. Azt az arckifejezést, mielőtt készülsz kihallgatni valakit, és hajlandó vagy bármilyen szükséges eszközt bevetni, hogy megszerezd az információt.

– Hol. Van. Fiona?

– Valahol, biztonságban. Ez minden, amit tudnod kell.

– Jó. Mert okom van azt hinni, hogy a pszichopata férje, Niklas Vaughn vagy úton van Las Vegasba, vagy már itt is van.

Ettől megáll a szívem. Egy. Kettő. Három. Három másodpercbe telik, mire újra verni kezd.

– Fiona tud róla? – kérdezi Maddox, de most éppen eléggé zabos vagyok rá, mert csak nekidől a hosszú asztalnak, egyik bokája keresztbevetve a másikon, keze a farmere zsebében. Messze túl kényelmesnek néz ki egy ilyesfajta beszélgetéshez.

– Nem. És a rend kedvéért, ez nem volt része a tervnek. Fionával mindent kidolgoztunk korábban, de most minden elcseszett. Találkoznia kellett volna velem miután átöltözött. Körülbelül negyed ötkor. De nem jelent meg, és az a seggfej itt lehet bármelyik másodpercben. Fionának és nekem ki kellett találnunk egy B-tervet, ami azt jelenti, hogy beszélnem kell vele. Azt is jelenti, hogy te és az izomembered itt, sajnos, benne kell, hogy legyetek.

– Hogy érted, hogy kidolgoztál egy tervet Fionával?

Gavin sóhajt, mintha az összes kérdésemmel próbára tenném a türelmét. Két másodpercnyire vagyok attól, hogy az öklömet az önelégült pofájába toljam.

– Még egyszer, ez nem igazán fontos. Igen, Fiona és én beszéltünk korábban ma délután. Igen, előálltunk egy tervvel, még ha – kizárólag a bizalmatlanságom miattam – lassan is csináltam. Ez nem rólam és a lányról szól. Törődöm vele, segíteni akarok neki, de nem úgy, ahogy te teszed. Ez a Niklas Vaughnnal való kibaszásról szól. Ez a bosszúról szól.

Mély levegőt veszek és körbe-körbe kezdek járkálni, kezem a csípőmön, átgondolva mindent, amit mond. Hiszek neki. Utálom, hogy hiszek neki, de azt teszem.

– Ezért léptél kapcsolatba Niklasszal a nyílt hálózatodon? Hogy megtaláljalak, és lássam, miben sántikálsz?

Gavin biccent a fejével, mintha végre kezdeném kapiskálni.

– Igen. Tudtam, hogy egy túlféltő rohadék vagy, és meg fogsz tenni minden tőled telhetőt, hogy biztonságban tartsd a lányt, ha azt hiszed, hogy fenyegetést jelentek. Megtetted, és hálás vagyok. Nem akarom, hogy bármi is történjen vele.

– Beszélj nekem erről a bosszútervről. Miért Niklas Vaughn? Miért nem szólhat ez Fionáról? – kérdezi Maddox.

Gavin olyan hirtelen áll fel, hogy Maddoxszal azonnal akcióba lendülünk – Maddox egy kurva fegyvert tartva. Jézusom, nem csoda, hogy a keze a zsebében volt.

– Lassan a testtel, fiúk. Jobban tudok gondolkodni, amikor mozgok. Ha bármelyikőtöket holtan akartam volna látni, az lenne, és észre sem vettétek volna, hogy mi következik. Talán ex-katona vagyok hozzátok hasonlóan, de a személyiségem teljesen más irányba terelt engem.

Maddox lerakja a pisztolyát az asztalra, közvetlenül Gavin mellé. Maddox szereti, ha a lőfegyvere kicsi, kompakt és erőteljes. Gaviné egy FN Five-SeveN.[1] Azokat a fegyvereket gyilkolásra tervezték. Speciális, kevláron áthatoló lőszer tartozik hozzá. Tehát igen, a dolgok most kezdenek valóságossá válni kicsiny szobánkban.

– Beszélj – vakkantom.

Gavin sztoikusan átsétál az üvegfalhoz, mely elválaszt bennünket a biztonsági terület többi részétől, és ujjbegyeit az üvegre teszi.

– Ismerem Niklast tizennyolc éves korom óta, akkor ő huszonkettő volt. Gyakornokoskodott az apám cégénél Denverben, mialatt befejezte az utolsó évét a főiskolán – sóhajt, végigfuttatja a kezét a haján. – A családomnak van pénze. Nem Foss-pénz. Közel sem annyi, de elég pénz ahhoz, hogy vonzza a figyelmet – gúnyosan megrázza a fejét. – Apám azonnal megkedvelte őt. Niklas igazi sármőr; ha valaki az, akkor ő igen. És amikor kedvet kapott a nővéremhez, a szeme sem rebbent senkinek.

Megpördül, hogy szembenézzen velünk, hátát az üveghez szorítva, éleslátó pillantásával leszögezve Maddoxot és engem.

– Eljöttem, nem sokkal azután, hogy megjelent. Bevonultam a hadseregbe, utazgattam, kitanulva a mesterségem. De amikor hazajöttem, hogy összeszedjem magam egy különösen nehéz munka után, a nővérem megváltozott. Mindig édes és ártatlan volt, tele élettel. De amikor hazajöttem, csendes volt, tartózkodó… ijedős – teszi hozzá, elfordítva a fejét, elkapja a pillantásom. Értem, hogy Gavin mit mond. Olyan volt, mint Fiona, amikor először találkoztam vele. – A nővérem sosem vallott be semmit, és, a pokolba, én erőltettem. Azt mondta, Niklas szereti őt. Azt mondta, sohasem bántaná. Amikor láttam őket együtt, nos, nem tudnám megmondani, hogy őszinte legyek. Gabriella ragaszkodott hozzá, hogy valamiféle depresszión megy csak keresztül, de jól lesz. Hittem neki, mint egy idióta – aki voltam –, és nem sokkal később elmentem egy másik munkára. Négy hónappal később Gabriella halott volt. Felakasztotta magát, ezt mondta a halottkém, de feltörtem a szarát, és elolvastam a jelentést. A megfojtás pontosabb leírásnak tűnt, figyelembe véve, hogy volt néhány védekezésből adódó sebhely. Eléggé megkérdőjelezhetetlen volt, hogy Niklas lefizette azt a pöcsöt, hogy öngyilkosságnak nevezze, de nem lehettem biztos benne. Nem volt perdöntő bizonyíték, és dühös voltam, valamilyen kapaszkodót kerestem. Bárkit, akit hibáztathatok, Gabbyn kívül…

– És aztán? – buzdítja Maddox a kezével a levegőben gesztikulálva, amikor Gavin elhallgat.

– Niklas eltűnt – mondja Gavin vontatottan. – Elhagyta Denvert közvetlenül a temetés után. Néhány hónappal később feltűnt Dallasban, Fossnak dolgozva. Figyeltem őt, egyre feljebb és feljebb emelkedett. Abban a pillanatban, hogy Fiona betöltötte a tizennyolcat, és a szülei meghaltak, bejelentették a házasságukat. Gabby felnőtt nő volt, amikor Vaughn rámozdult, de Fiona csak tizenhat, amikor Niklas megjelent Texasban. – Gavin pillantása megkeményedett, egy gyilkos könyörtelen elszántsága vésődött vonásaiba. – Amikor Fiona elmenekült, az a hülye seggfej engem hívott, hogy találjam meg a lányt, abban a hitben, hogy egy idióta vagyok, aki nem tudja, mit tett vele valójában, és hogy segíteni fogok neki. Tehát igen, bosszút akarok állni, mert, miután láttam, hogy van Fiona, mennyire fél egy férfi figyelmétől és a fizikai kontaktustól, kétségtelenül tudom, hogy Niklas ölte meg a nővéremet. Az nem volt öngyilkosság. Ha ezalatt Fionát is biztonságban tudom tartani – von vállat, szeme újra találkozik az enyémmel –, annál jobb.

– Meg fogod ölni Vaughnt – mondom egyszerűen. Ez nem kérdés, de meglepetésemre Gavin megrázza a fejét, szemében tiszta elszántsággal.

– Akkor mire készülsz? – kérdezi Maddox, csak egy kicsit jobban kihúzva magát, keze kényelmesen pihen a fegyvere mellett, az asztalon.

– A halál túl jó neki – jelenti ki Gavin. – Ha holtan akarnám, már réges-rég megöltem volna. Türelmes ember vagyok. Kivárom a megfelelő pillanatot. Egy seggbekúró börtönben akarom tudni Vaughnt a hátralévő életére, vagy legalábbis elég sokáig ahhoz, hogy teljesen kicsinálja. Aztán megölöm.

– Fiona tudja ezt? – kérdezem.

– Egy részét. A börtön-részt – magyarázza Gavin eltolva magát az üvegtől, addig mozdul, amíg pontosan elém kerül, szemtől szembe. – Sosem egyezne bele a többibe. Az olyan lányok, mint ő, nem ismerik az utca igazságát, de az olyan srácok, mint mi, igen. Tájékoztattam Fionát arról, hogy információim vannak Niklasról, ami igaz. Elmondtam neki, hogy ez illegális, ami szintén igaz. Megígértem neki, hogy börtönbe mehet, ami így is lesz, mivel bosszúszomjas szemét vagyok. A pasik, akik úgy néznek ki, mint Niklas, az igazságérzetükkel nem működnek jól a börtönökben. Számolok ezzel. Ha a dolgok nem az elképzelésem szerint fognak alakulni bármilyen okból, megölöm Vaughnt.

Gavin vigyorog, bámul ki az üvegfalon, be a biztonsági toronyba. Maddoxszal egymásra pillantunk. Nem tudom, mit kezdjek a sráccal: kegyetlen, őszinte, és védi a nőket. Kedvelem a fickót, bármilyen furcsa is ez. Talán az azonos gondolkodásmódunk miatt. Kit érdekel, valójában?

Gavin áthelyezi a testsúlyát, visszafordul, hogy szembenézzen Maddoxszal és velem.

– Fiona azt hiszi, Dallasba fogok menni vele, és segítek neki lecsukatni Niklast valami fehérgalléros börtönbe a következő tizenöt évre. Nem lesz semmi fehérgalléros a börtönében, mert gondoskodni fogok róla, hogy egy olyan helyen végezze, melyet én választok.

– De azt hiszed, Vaughn most itt van. – Ez Maddox, feláll, kihúzza magát, fegyverét bedugja hátul a farmere övrészébe. Amikor biztonságba helyezte azt, ahogy szereti, felkapja Gavin fegyverét, majd átadja neki a pisztolyt. Gavin méltányolva a dolgot, bólint, de nem tesz semmit, hogy eltakarja a fegyverét, ahogy Maddox tette. Ő csak tartja, mintha ez valamiféle függelék lenne, mely nélkül meztelennek érzi magát.

– Igen – válaszolja Gavin. – Röviddel azután, hogy Fionával szétváltunk, kaptam egy üzenetet Niklastól, amiben azt közli, hogy megtalálta a lányt Vegasban. Ezért akarom elkapni Fionát…

– Most hívom – vágok közbe. A telefon csörög, csörög és csörög. Fiona nem válaszol, és most kezd a szívem is száguldani, izzadságtól síkos a nyakam hátulja. Hol vagy, Napsugár? Próbálom újra hívni, de ugyanazt az eredményt kapom.

Beteg, forró, hányingerkeltő rettegés tölti el a bensőmet. Mintha cementet öntenél egy kádba, és próbálnád leereszteni a vizet. Ha Niklas már elkapta, szét fogom a pasit tépni. Bassza meg Gavin. Nem kapja meg a bosszúját. Az a seggfej az enyém, és ha Fionának csak egy csinos hajszála is meggörbül a gyönyörű fején, nem csak meg fogom ölni. Meg fogom kínozni őt, és élvezni fogom minden másodpercét. Fiona ősembernek hívott engem, és igaza volt.

Az a lány a mindenséget jelenti nekem, és nem baszakodhatsz egy ősember mindenségével.

– Nem válaszol. Valami baj van – mondom nekik.

Maddox szeme rám villan, és egy pillanatra magánbeszélgetést folytatunk, mely csak olyan emberek között lehetséges, akik tényleg ismerik és megértik egymást. Szerzek még fegyvereket, mondja a pillantása. Az enyém azt mondja: használni fogom azokat.

Még egyszer, utoljára megpróbálom elérni Fionát – változatlan eredménnyel.

Át akarom hajítani a telefonomat a szobán. Bele akarom verni az öklöm az üvegfalba. Talán tényleg elvesztem az eszem. Nem tudom elhinni, hogy hagytam, hogy felmenjen hozzám nélkülem. Nem tudom elhinni, hogy engedtem felmenni anélkül, hogy előtte ellenőriztem volna. Hülyeség. Olyan kicseszett hülyeség.

– Meg kell találnom – csattanok rájuk, mindenkire. – Meg kell találnom most. Elkapta. Tudom.

– Hol van? – kérdezi Gavin.

– Nálam.

– Mozduljunk – vakkantja Gavin. – De ha megölöd a faszfejet anélkül, hogy ott lennék, hogy meghúzzam a ravaszt, neked és nekem lesz néhány komoly problémánk. Börtönben akarom tudni, de kiegyezem a halálával, ha muszáj.

– Gondolod, hogy érdekel? – tüzet okádok és mérget lövellek.

– Érdekelni fog.

– Jövök veletek – jelenti ki Maddox, hangja tökéletesen nyugodt. Hatalmas keze megragadja a vállam, ez a non-verbális jelzése, hogy kapjam össze magam. Mert ez az elbukásról szól, és nem veszthetem el az önuralmam. Még nem. Nem azelőtt, hogy pontosan tudnám, mi folyik Fionával, és hogy jól van-e.

Nem várok senki másra. Csak elhagyom a hangszigetelt szobát, és elmasírozom, keresztül a biztonsági tornyon. Megteszem az utat végig: le a hosszú, keskeny lépcsőházban, kettesével véve a lépcsőfokokat, amíg a kaszinó szintjére érek. Zsúfolt ma este. Sok boldog ujjongás a kockaasztaloknál. Egyik sincs nyilvántartva. Egyik sem számít.

Keresztülszáguldok a kaszinón – a félrevezető magabiztosságom vezet előre. Vezet hozzá. Ha még egyáltalán Niklassal van. Ötletem sincs, honnan jött ez a gondolat, de a zsigereimben érzem, hogy vele van. Tudom, hogy nála van. Maddox gyorsan utolér, kihasználva a néhány centis magasságbeli különbségből adódó előnyét velem szemben és a fene hosszú lábait. Nem beszél. Nem kell neki.

Elérjük a liftet, és megállok egy pillanatra, hogy kifújjam magam.

– Egyikünknek ki kellene szállnia a negyvenkilencediken, és lépcsőn megtenni az utolsó emeletet, és hátulról bejutni hozzád – javasolja Maddox halkan, hogy csak mi ketten halljuk.

Bólintok. Nem igazán tudok beszélni. Felkészítem magam, hogy készen álljak, bármivel is fogok szembenézni, beleértve a saját halálomat. Nem az első alkalom, hogy szembenézek vele. Távolról sem. Nem habozom egyébként. Szabadon megyek, önszántamból, mert meghalnék Fionáért. Ha meghaltam volna a hazámért és a harcostársaimért, a seggedet teheted rá, hogy meghalnék a nőért, akit szeretek. Ez tényleg ilyen egyszerű. De nem lesz könnyű megölni engem. Már meglőttek korábban, és hármunk közül, akik ott voltunk aznap, én vagyok az egyetlen egy, aki túlélte. Nincs mesterkedés itt meg ott, és nincs valamit valamiért. Ez kutyaviadal lesz.

Fiona felvette volna. Visszahívott volna, ha nem hallotta a hívást.

Ez nem jó.

A lift cseng, és mindhárman csendesen beszállunk. Maddox megnyomja a negyvenkilencedik emelet gombját, azután az enyémet. Az ajtó bezárul, elindulunk, a szívem a bordáimon kalapál, izzadtság csorog le a nyakam hátulján.

A lift megáll; Maddox kérés nélkül kiszáll. Még elkapom, ahogy teljes sebességgel végigfut a folyosón.

– Niklas talán nem lesz ott – mondja Gavin. Húszig számolok, elég időt adva Maddoxnak, hogy valami hasznos helyre jusson el, aztán elmozdítom az ujjam az ajtónyitó gombról, és megnyomom azt, amelyik bezárja az ajtókat.

– Komolyan azt hiszed, hogy ez a helyzet? – kérdezem.

– Nem – válaszolja Gavin őszintén. – Azt hiszem, Fiona nála van. És talán már elmentek. Jó esély van rá, hogy talán már nincsenek a lakásodban.

– Jó vadász vagy?

– A legjobb – válaszolja Gavin.

– Jó. Mert, azt hiszem, ha elvitte, bántotta a nőmet, a börtön túl jó lesz neki.

Gavin vigyorog, keményen rám néz, aztán mindketten elcsendesedünk, ahogy a lift lassítani kezd.

---

[1]FN Five-SeveN belga gyártmányú félautomata, golyóálló mellény átlövésére tervezett, acélmagvas lőszert kilövő fegyver.