4. Fejezet

4. fejezet

Mia

Fordította: Xavier

Korrektúra: Velia

– Te új vagy itt – mondja egy lány, miközben a nagy hátizsákomat egy polc alá és egy rakás láda mögé rejtem. Gyorsan felállok – abban a reményben, hogy nem fogja fel pontosan, mit is csinálok – és megpördülök, az arckifejezésemetidegesből derűssé és vidámmá változtatva.

– Igen – válaszolom egy nagy, álságos mosoly kíséretében. Lényegében mindenhamis velemkapcsolatban, de ez a lány – a ragyogóvörös ajkával, amely ugyanolyan, mint az enyém, és a hosszú, egyenes szálú, fekete hajával, amelynek színe megegyezik a bőre árnyalatával – még nem tudja ezt.

Két hét. Már két hete vagyok ebben a városban és azállás, amelyet Maddox segített nekem megszerezni,olyan érzést kelt bennem, hogy ez minden, amim van. Nem, felejtsd el. Mindössze ennyim van.– Ez az első éjszakám.

– Remek. Örülök, Millie vagyok – előre lép és kinyújtja a kezét felém. Senki sem törődött azzal, hogy kezet fogjon velem, már olyan régóta, hogy egy pillanatra a gesztustól teljesen megdermedek. De gyorsan összeszedem magam, és én is előre nyújtom a kezem.

– Szeretni fogod ezt a helyet. A többi alkalmazott is nagyon barátságos, a főnökök pedig nagyszerűek.

– Mia – mondom, bár szinte borzongva teszem ezt. – Te is a bárban dolgozol? – Végigstírölöm az öltözetét. Lehet, hogy ugyanolyan vörös ajkai vannak, de egyáltalán nem olyan az öltözéke, mint az enyém, ez viszont homlokráncolásra késztet.Combközépig érő fehér,végig gombos ingruhát visel széles, vörös övvel, amíg én testhez álló, fekete ruhát viselek, amely annyira rövid, hogyha előrehajolok – nem nagyon, csak egy kicsit – kilátszik a fenekem belőle. Mintha ez nem lenne elég, elöl olyan mély a kivágása,hogy mindenféle erőfeszítés nélkül rálátást enged a dekoltázsra.

– Nem –mondja, mintha ennek nyilvánvalónak kellene lennie,és amelyrevalószínűleg a ruhák közötti különbségből rá kellettvolna jönnöm. – Én hosztesz vagyok. – A hátsó helyiség kijáratafelé pillant, mielőtt rám nézne. – Muszáj visszamennem, és fogadok, hogy neked is.Jó műszakot kívánok neked. Talán majd később összefutunk.

És ezzel elment. Még csak esélyem sincs arra, hogy azt mondjam,igen,neked is, vagy nagyon szeretném, ami valójában nem, de ismételten, neki ezt nem kell tudnia. Gyorsan hátrapillantok a vállam felett, hogy megbizonyosodjak arról, hogy a táskám jól el van rejtve, elhagyom a hátsószobát, és átlavírozom a zsúfolt éttermen.Ez egyike azoknak Las Vegas-i, divatos, éjszakai szórakozóhelyeknek, amelyek társalgóval, valamint bel-és kültéri étkezési lehetőséggel vannak kiegészítve. Emellett van egy hatalmas bárja is, amelyben egy egész falat vörös, metróaluljáróra jellemzőüvegcsempék borítanak.

Vörös. Ezen a helyen minden a vörös színről szól. Legalábbis a dekoráció esetében, mert a falak sötétek, és a padlónak lehangoló tölgyszíne van. Amikor felvettek, Cal azt ígérte, hogy valaki be fog tanítani. Sohasem említette, kicsoda, úgyhogy megközelítem a bár hátsó részén a bejáratot, ahol a személyzet közlekedik,és tétovázva úgy nézekkörbe,mintha valaki épp most tűnne fel és megmondaná nekem, mi a fenét kellene csinálnom.

A pincérek és a pincérnők sietnek és buzgólkodnak:a tálcájuk telepakolva italokkal és a hozzátartozó kiegészítőkkel.

Figyelmen kívül hagynak, miközben elrohanok mellettük, manőverezvemegkerülökegy kis sarkot, amelya hosszú pulthoz vezet, ahol dolgozni fogok.A csúszás megelőzése érdekében a padló gumiból van itt, és keskenyebb, mint a hely teljes méretét figyelembe véve vártam volna.

– Bizonyára Mia vagy – mondja nekem egy rövid, természetellenesen platinaszőke hajú lány sötét szemekkel és orrkarikával.

– Az vagyok – válaszolom, remélve, hogy a hangom magabiztosabbnak hangzik, mint amilyennek ebben apillanatban érzem. Valójában majd’ összeszarom magam. Korábban még sohasem dolgoztam. Sosem csináltam semmi hasznosat. Sohasemtettem félre egy dollárt sem a saját pénzemből. Ez a kezdetekestéje. Miközben csordultig kellene lennem igalommal, úgy tűnik, nem tudok felfedezni magamban semmiféle érzést a hányingeren kívül. De a pénz egyenlő a szabadsággal, és most ez nem vicc.

– Tökéletes – hangsúlyozza ki, mintha csak feldobnám az estéjét. – Diamond vagyok. Remélem, tudod, mit csinálsz, mert Cal azt mondta, hogy korábban már dolgoztál bárpultnál, és nem tudlak betanítani.

– Ó – pislogok rá. – Nos, igen, dolgoztam már korábban is bárpultnál, de az itteni italokról vagy a kasszával kapcsolatosan senki sem világosított fel.

Diamond gyakorlatilag morogva fejezi ki az ezzel kapcsolatos csalódottságát.

– Kippa nem jelentkezett, és neki kellett volna betanítania téged. Csak ketten vagyunk ma éjjel, mivel az a ribanc lelépett, megint – hangsúlyozza ki, mintha az én hibám lenne, hogy ez a Kippa lány cserben hagyott bennünket –, így nem tudok segíteni neked. Magadtól kell megtanulnod úszni.

És ezzel megfordul a tizenhárom centis csizmasarkán ésvisszatér a munkához, eredményesen elutasítva engem. Önállóan úszni? Azt hiszem, nincs más választásom, még akkor sem, ha abszolút semmi fogalmam sincs arról, hogy mit is csináljak.

– Elnézést, kisasszony? – vakkantja egy férfi, leheletnyi bosszúsággal felém csattintva az ujjaival, amint próbálja felkelteni a figyelmemet. – Segítene nekem, vagy valami ilyesmi.

– Természetesen – mondom műmosollyal az arcomon. A szívem fülsiketítő erővel kalapála mellkasomban, emlékeztetve, hogy eget rengető mértékben fogom elcseszni ezt az egészet.

– Mit hozhatok önnek?

– Gray Goosepiszkos martinit kővel és három,kéksajttal töltött olajbogyóval.

– Azonnal hozom – vetek egy csukott szájúmosolyt a dühös, mogorva képe felé. Fogalmam sincs, mi hol van. Amikor felvettek, még nagyon korán reggel volt, és Cal nem érezte szükségesnek, hogy körbevezessen. Még nem tanulmányoztam át a bár választékát. Nem tudom, mennyibe kerülne az italok. Fogalmam sincs, hogy működik a fantasztikus tabletes rendelési rendszerük, és még ha tudnám is, nem vagyok benne biztos, hogy rendelkezem-e kóddal a hozzáféréshez. Diamond még egy pillantást sem vetett felém, és amint találok egy poharat és megtöltöm jéggel, elkezdek pánikolni.

A kövek jeget jelentenek. A piszkos olajbogyóra utal… azt hiszem. Legalább abban segített, hogy milyen típusú vodkát akar.

Hazudtam, amikor azt mondtam, már korábban is dolgoztam pultosként. Maddox azt mondta,ezt kell tennem, vagy különben senki sem fog alkalmazni. De már készítettem italokat embereknek. Ez része volt a háziasszonyi kötelességemnek, mert apám mindig úgy érezte, hogy személyesebb hangulatú, ha ezt a személyzet helyett én csinálom.Cal semmit sem ellenőrzött le velem kapcsolatban. Sem a hamis személyi igazolványomat, sem a társadalombiztosítási kártyámat, amit vásároltam, sem a kamu szakmai tapasztalatomat. Semmit.Ez törvényesen működő étterem egy nagyon nívós hotelben a Las VegasStripen, így az a tény, hogy Cal behívott és felvett – annak ellenére, hogy emeletes baromságokat próbáltam tálalni igazságként –, meglepett.Gyakorlatilag majd’ elájultam a félelemtől, amikor átadtam neki a hamis okmányaimat, hogy tüzetesen megvizsgálja. Az egyetlen dolog, amivel előállhatok,az Maddox.Maddox meglehetősen jól ismeri a helyzetemet, és el kellettmondaniaCalnekvalamennyit ebből. Őszintén szólva fogalmam sincs, mennyit mondott el.

De ennek semmi köze ahhoz a félelemhez, amely napi szinten gyötör.

Szóval ez a pánik? Ez a pánik sokkal kezelhetőbbnek tűnik számomra. Még akkor is, ha ez még mindig szar.

Feltöltök egy koktélkeverőt, összekutyulomennek a seggfej férfinak a koktélját, és bízom Istenben, hogy készpénzben fizet, és azt mondja, hogy tartsam meg a visszajárót.

Úgy gondolom, hogy később még mindigfelvihetem a rendelést, ha valaki valaha is idejön, hogy megmentsen vagy úgy dönt, hogy segít nekem. Elkészítem az italát, ráteszek egy szalvétát a fényesre csiszolt fabárpultra, és a férfi elé csúsztatom az italát. Még mindig mogorván mered rám. Talán félreértettem valamit?

– Szeretnék nyitni egy számlát – mondja harapósan.

Most nagyon rácsesztem.

– Segíthetek ebben – mondja egy férfihang mellettem, és a megkönnyebbüléstőlszinteösszeroskadok álló helyemben. Felpillantok és elcsípem a megmentőm profilját.Magas, mármint a nézőpontomból, mert százhetvenöt centiméternél kicsitmagasabbvagyok a hülyemagassarkú cipőmben. A mellettem álló férfi jóval száznyolcvanhárom centi fölött van. A haja közép-gesztenyebarna színű, és ugyanolyan melegszínű, enyhe borostaréteg borítja szögletes állkapcsát. Mást nem igazán tudok kivenni, de amikor rámosolyog a seggfej vendégre, süvítve beszívom a levegőt.

Szent Jézus. Ez Jake. Az a fickó, aki felvettaz út szélén, miután a kocsim bedöglött, aztán elszöktem tőle az első adandó alkalommal, amint esélyem nyílt rá, mint egy egyéjszakás kaland után. A felgyülemlett feszültség tetőtől talpig végigárad bennem, elakad a lélegzetem és a hőhullámtól az arcom kipirul.

Fehér, hagyományos gombos inget és fekete nadrágot visel ugyanúgy, mint az összes pincér és pincérnő, így nem tudok rájönni, mit keres itt hátul. A fény árnyékot vet a feje fölött,a haját és a fehér ingéttüzes, vörösen izzó ragyogásba borítja.Sötét ördög, gondolom. Csak ahelyett, hogy kárhozatra ítélné az elveszett lelkeket, megmenti őket. A seggfej vendég felé biccent, de az csak annyit mond, hogy köszönöm, miközben elfogadja az italát és átnyújtja Jake-nek a hitelkártyáját.

Jake felém fordul, elkapja a pillantásomat, és ismételten végigmér. Az arckifejezése elsötétedik, olyan akár az edzett acél. Nem hiszem, hogy valaha annyira zavarban és olyan kicsinek éreztem volna magam.

– Köszönöm – suttogom szelíden, a hangom hirtelen elcsuklik a torkomban, amint követem őt a bár hátsó részében lévő tablethez, mint egyelveszett kiskutya. Felém kukucskál, és érzem, hogy az arcom egyre melegebb, tekintetem kétségbeesetten a padlóra szegeződik – természetes hajlamom, amikor ily módon figyelnek. Kényszerítem a szememet, hogy ott maradjon és kényszerítem magam, hogy erős maradjak.

Elfelejtettem, mennyire gyönyörű. Szexis. Hatalmas. Izmos. És mindezért félelmetes is.

– Szívesen. A jelek szerint ismét én segítek neked.

A gúnyos hangba csomagolt keserű megjegyzése visszahoz a szóban forgó helyzethez.

– Én, ööö… – nincs semmi hozzáfűzni valóm ehhez. Igaza van. Szemét húzás volt, de mentségemre szól, hogy korlátozottak voltak a lehetőségeim.

– Nézd és tanulj, oké? Remélem, gyorsan megtanulod, és nem ragadok itt a kiképzésed miatt egész éjjel. – Oké. Azta. Kezdek arra gondolni, hogy Millie hazudott, vagy ő az egyetlen barátságos személy itt. Valójában mire számítsak tőle? – Láttam, hogy megfelelő módon készítetted el az italt, úgyhogy azt hiszem, ez jó kezdés.

Nem mondok semmit erre.

Az ellenséges viselkedésétől görcsöl a gyomrom, és a tenyerem is izzadni kezd.

Villámgyorsan pötyögtet a táblagépen, és minden tőlem telhetőt megteszek, hogy minden mozdulatát nyomon kövessem.

– Ezt úgy vegyem, hogy még nincs PIN-kódod? – Nemet intek a fejemmel,mire csalódottan fújja ki a levegőt. – Az enyémet kell használnod ma este. Csak ne cseszd el a kasszát a nevemben. Az én PIN-kódom három-hat-négy-öt. Könnyen meg lehet jegyezni.

Talán tévedtem az elveszett lelkek megmentésével kapcsolatban. Talán pont ő az ördög, és csak szerencsém volt azon az éjszakán. Bólintok.

– Hirtelen nagyon elhallgattál, vagy én vagyok most túlságosan faszfej ahhoz, hogy kezelni tudd? Mert ha az utóbbi, kénytelen leszel túltenni magad rajta. Ez Vegas és itt mindenki faszfej.

– Nem hallgattam el, és nem okoz gondot egy faszfej kezelése. – Abban a pillanatban, hogy a szavak elhagyják az ajkamat, rádöbbenek, hogy ez hogyan hangzott. Az arcom forró és össze akarok kuporodni egy sarokban.

Jake elhallgat, az ujja a tablet képernyőjén lévő szám fölött lebeg. Ajkai egy nyilvánvaló vigyorral megrándulnak, amelytől gödröcskék keletkeznek az arcán. Enyhén felkuncog, megrázza a fejét, majd visszatér a képernyőhöz.

– Ez itt az italaink árlistája. – Némileg enyhébb hangon rámutat egy laminált lapra a táblagép mögött. – Olyan, mint egy puska. Segíteni fog. – Még bepötyög pár dolgot a laptopba, és miután befejezte, beleteszi a hitelkártyát egy kis dobozba a tablet mellett, majd felém fordul. Ismét tüzetesen végigmér, míg a szememhez nem ér, és aztán végigfuttatja a kezét a haján. – Biztos voltam benne, hogy már rég elmentél – mondja lágyan, a hangszíne és az arckifejezése megfejthetetlen. Én is. – Faképnél hagytál. Fizettem azért, hogy a szaros autódat elvontassák, és mire visszamentem a kamionhoz, már elmentél. – Kifúj egy nagy levegőt. – Eltelik két hét, és itt vagy.

– Sajnálom – suttogom egyik lábamról a másikra állva, a pillantásomat végül a fekete padlóra szegezem. Fizetett, hogy elvontassák a kocsimat. Nem hiszem, hogy ezt tette értem – egy vadidegenért, akit felvett az út szélén. – Vissza fogom fizetni.

Elereszt egy harsány, humortalan nevetést.

– Ha érdekelne a pénz, nem tettem volna meg. – Ezzel otthagyott, és visszament a bárban várakozó vendégeihez.

Ismét követem, de ha magamtól kell megtanulnom úszni, mint ahogy azt Diamond mondta, nem lehetek az árnyéka. Továbbá jelen pillanatban kissé kényelmetlenül érzem magam a közelében. Ahogy emlékszem, teljesen összeomlottam a kocsijában, és olyan dolgokat mondtam el neki, amelyeket valójában nem szerettem volna, figyelembe véve, hogy most vele dolgozom.

Furcsa mód mégis utálom, hogy haragszik rám – még hogyha van is miért.

– Mit hozhatokmindannyiótoknak? – kérdezem néhány lánytól, akik pompásan kicsípték magukat, majd gondolatban megbüntetem magam a délies akcentusért és szlengért. Leadják az őrült,martinis megrendelésüket, és minden tőlem telhetőt megteszek, hogy elkészítsem ezeket anélkül, hogy Jake vagy – Isten ments – Diamond segítségét kelljen kérnem. Jake engemnéz. Érzem őt. A szeme sarkából, miközben más dolgokat csinál. Hagy engem úszni, de biztos benne, hogy egyelőre még nem merülök el a mélyvízben. Ez megkönnyebbülés. Ettől ellazulok és csevegek a lányokkal, akik mindlánybúcsúra öltöztek, megengedem magamnak, hogy úgy tegyek, mintha normális lány lennék, aki egy normális világban él. Hagyom, hogy jól érezzem magam.

A lányok már úgy néznek ki, mintha kicsit részegek lennének, így remélem, hogy nem veszik észre az esetleges hibáimat. Sikerül átverekednem magam a tableten, még akkor is, ha ez nekem sokkal hosszabb időt vesz igénybe, mint Jake-nek, aztán mosolyogva odamegyek a következő vendéghez. Úgy érzem, hogy most már megleszek. Talán nem teljesen, de már nem olyan félelmetes, mint ahogy eredetileg gondoltam.

Így telik el a következő húsz perc. Jake nem beszél velem, de egyfolytában figyel. És amikor felé nézek, biztatóan bólint, de nem mosolyog. Jelen pillanatban nem érdekel.Mindössze a pozitív megerősítésére van szükségem. Lehet, hogy nyers és indulatos velem szemben ma este, de ez elfogadható számomra. Ez valóban megkönnyíti a dolgomat. Lehetővé teszi, hogy távolságot tartsak, és ne érezzem az elkötelezettséget felé, mint ahogy azt eddig tettem.

Valahányszor van egy szabad másodpercem, azt veszem észre, hogy ő vagy Diamond figyel. Egymással nevetgélnek, és nem tehetek róla, de belém hasít a féltékenység: nem kifejezetten ettől, inkább bensőséges kapcsolatuktól, a könnyed barátságuktól. Ezt még sohasem tapasztaltam.

– Hé – mondja, rajtakapva,hogy mit művelek, és rádöbbenek, hogy már sokkal hosszabb ideje állok itt és bámulok rá, mint ahogy az kellene. – Rendben vagy? Segítségre van szükséged? – Az ingujja fel van hajtva a könyökéig, és egy helyen egy csipetnyi tetoválás kukucskál ki az izmos felkarja alól.

Megrázom a fejem, és egy lépést hátrálok, amint felém közelít. Félredönti a fejét, tanulmányozza az arcomat, és csak elképzelhetem, mire utal az arckifejezésem. Kinyitom a számat, hogy megszólaljak, amikor valaki félbeszakít.

– Kérek egy hordóban érlelt Blantont jéggel – kéri egy húszas évei végén járó férfi. Jake felé pillant, összeszűkül a szeme, mielőtt visszafordul felém és hátrébb lép. A férfi már azóta figyelt engem, mióta néhány perccel ezelőtt leült. Tudom, mert már kétszer is rajtakaptam. Még csak nem is próbálta elrejteni az érdeklődését.Azt mondom magamnak, hogy az öltözékem miatt bámul tolakodóan, mivel én vagyok a csapos a bárnak ebben a részében, és szeretne egy italt.

Nyugtatgatom magam, hogy nem miattam van itt.

– Hozom – mondom kényszeredetten mosolyogva. Van benne valami furcsa, és a nézése visszautasítja, hogy bárki más szolgálja ki.Elfordulok és keresek egy poharat, hogy megtöltsem jéggel.A Blanton különleges,nem egykönnyen hozzáférhető. Egy kis létrára kell felállnom, és aztán felnyúlnom az üvegért. És amikor érte nyúlok, érzek egy leheletnyi légmozgást a fenekem alján.Nem vesztegetem az időt a textil lehúzgálásával, csak megragadom az üveget, amilyen gyorsan csak tudom, és eközben majdnem leesem.

– Óvatosan – figyelmeztet Jake, miközben megragadja a karomat, és megpróbál elkapni.De mielőtt még végiggondolnám, elhúzom a karom, és hátrarántom, míg bele nem könyökölök a mögöttem lévő palacksorba. Szerencsére nem esnek le, de csörömpölnek és imbolyognak. Jake megadásképpen felemeli a kezét – pontosan úgy, ahogy az első éjszaka tette –, megriadva a reakciómtól. – Nem foglak bántani, Napsugár. Csak próbáltam segíteni.

 Az arcom enyhén elpirul, ma éjjel már a tizedik alkalommal.Úgy érzem magam tőle, mint egy tinédzser, aki sohasem voltam.

– Már meg is van – ígérem több meggyőződéssel, mint ahogy azt érzem. Elhaladva mellette, megragadom a poharat, melyet már megtöltöttem jéggel. Jake csak áll ott, mögöttem. Olyan közel, hogy érzem a melegségét, ahogy belélegzem az illatát. Még nem mozdult arrébb, hogy valaki másnak is segítsen, ámbár tisztességesen el vagyunk foglalva, és a vendégek várják a rendelésüket a helyükön. Nem pillantok hátra a vállam fölött, hogy megkeressem őt. Csak beleöntöm a borostyánsárga folyadékot a pohárba, figyelmen kívül hagyva a bűzét, s az érzést, amelyet ez kivált belőlem, majdaz éhes tekintetű,vigyorgó kuncsaft felé csúsztatom.

– Köszönöm – mondja keresztül hajolva a pulton, és egy ötvendolláros bankjegyet nyújt felém, hogyelvegyem.

Kikapom a pénzt a kezéből, elkerülve a szemkontaktust, és beütöm a rendelését. Amint visszatérek a visszajáróval, megrázza a fejét, a sötétszőke haján visszaverődik a gyenge mennyezeti fény.

– Ez mind a tiéd, szépségem. – A sármos mosolyával valószínűleg mindent megkap, amire csak vágyik az életben.

Ez szép kis borravaló.

– Köszönöm. Ez nagyon kedves öntől – zsebre teszem a visszajárót, és tovább lépek a következő emberhez, aki mellette ül. De amint belekortyol a drága bourbonjébe, attól kezdve a figyelő tekintete sosem hagy el.

Amikor átadom a mellette lévő hölgynek a borát, megkérdezi:

– Hogy hívnak? – És most a szívem igazán szaporán kezd verni.

Ez az éjszaka egyre rosszabbul alakul. Rögtön azt követően, hogyJake kezére reagáltam a bőrömön, ez a fickó megkérdezi a nevem, és ezzellehet, hogy a szakadék pereméretaszít.

– A nevem? – visszhangzom próbálva időt nyerni.

– Igen – mondja a vendég, és újra rám villantja azt a mosolyt. – Én Brent vagyok.

Kinyitom a számat, hogy válaszoljak, amikor megérzek egy kezet a derekamon, amitől előreugrom.

– Bocsásson meg – mondja Jake a férfinakmegfellebbezhetetlen hangon. – Egy pillanatra beszélnem kell veled – suttogja a fülembe. Megperdül a sarkán és elvonul.

Vetek Brent felé egy remélhetőleg megnyugtató vigyort, és Jake után sietek. Megáll a bár sarkában, ahol a pincérek sorakoznak, hogy összegyűjtsék az italokat az asztalaikhoz. Jake sötét szeme végig követ, ahogy óvatosan közelítek hozzá; vékony, fehér szövetinge ráfeszül az izmos karjára, amint keresztbeteszi ezeket a széles mellkasán.

– Ő egy cápa – mindösszesen ennyit mond Jake, mintha nekemtudnom kellene, mire utal. – Óvatosnak kell lenned az olyan férfiakkal, mint ez. Figyeltem, ahogyan téged nézett, ezért, ha te nem vagy benne, ne add meg neki a valódi neved, és ne mondj neki semmilyen személyes dolgot magadról.

Ne adjam meg neki a valódi nevem? Majdnem hangosan felnevettem. Jake nem is tudja a valódi nevemet, amely a leghatározottabban nem Mia. Felpillantok rá, kicsit megdöbbentett a figyelmeztetése. És ez a mogorva tekintet? Valamilyen okból kifolyólag visszatartom a vigyorgásomat.

– Ennyire naivnak nézel?

– Elnézést?

– Azt kérdeztem, hogy ennyire naivnak nézel?

– Nem – mormogja, miközben egyik kezét végigfuttatja a sűrű haján. Hangosan felsóhajt, majd izgatottan megrázza a fejét. – Nem látszol annak. Édesnek és ártatlannak tűnsz, és a férfiak ebben a városban kihasználják ezt.

– És úgy gondolod, hogy szükségem van a személyes segítségedre, megakadályozni a férfiakat, hogy kihasználjanak?

Lehajol, hogy a tekintete szemmagasságbanlegyen az enyémmel. Minden cseppnyi erőmet igénybe veszi, hogy ne hátráljak meg, vagy ne hajtsam le a fejem, vagy ne süssem le a szememet.

– Azt mondom, úgy tűnik, nagyon sok dologban igényled a segítségemet. Azt mondom, őegy cápa, és ugyanezen okból kifolyólag nem akartalak otthagyni egy buszpályaudvaron az éjszaka közepén. Tehát ő csak egy gyors, Vegas-i numerát akar. Mint mindannyian, és nem akarom látni, hogy ez történik veled.

Nyelek. Kemény. A szívem majd’ kiugrik a mellkasomból. Alig tudok lélegezni, annyira közel vagyok a pánikba eséshez. Jake olyan közel van hozzám. Whiskey színű szemei pont itt lebegnek az enyém előtt. Lélegezz, csak lélegezz. Azt teszem, de az oxigénen kívül, melyre oly kétségbeesetten szükségem van, beszívom akölnije elbűvölő illatát és megízlelem a mentolos fogkrémét.

– Nagyra értékelem az aggodalmad, Jake… – hirtelen elhallgatok, mivel a hangom alig hallható. Csak egy leheletnyi suttogás. Annyirahalk és gyenge. Megköszörülöm a torkomat, hogy megszabaduljak a kialakuló gombóctól, és újra megpróbálom.– Nagyra értékelem az aggodalmad, Jake, de rendben leszek. – Magamra erőltetek egy mosolyt. – És ha jól emlékszem, ez valóban nem a te dolgod.

Közelebb hajol, amint kimondom a nevét, gyönyörű szemeielkobozzák az érzékeimet.Visszavonulót fújok, hátralépek, a kezem védekezően előrelendül.A szeme tágra nyílik, és a lélegzete elakad a reakciómtól, vacillál a kinyújtott kezem és az arcom között, mint aki nem tudja, melyikre összpontosítson. Végül jobbra mozdul a teste, biztosítva számomra a helyet, amelyre szükségem van.

– Azt akarom, hogy egy műszakban legyél velem. Nem szeretem, ahogy az a fickó beszél veled.

Összeszűkül a szemem, próbálok szilárdan ellenállni.

– Te tényleg veszélyesördög vagy…

Rekedt nevetés hagyja el az ajkát.

– Ha jól emlékszem, ez a veszélyes ördög kimentett egy égő autó poklából. De igazad van, Napsugár. Nem vagyok angyal. Én vagyok az a srác, aki Brentet kupán vágja, ha az nem figyel. Cserélj asztalt velem. Ez nem kérés. – És ezzel elsétál – nem, elviharzik – vissza a bár felé. Fogalmam sincs, mihez kezdjek Jake-kel.Oly sokféleképpen zavar össze, hogy alig várom, hogy elkezdjem ezeket fontossági sorrend szerint kategorizálni.

Úgy döntök, hogy figyelmen kívül hagyom őt. Távolságot tartok tőle. Tőle és ettől a sráctól, Brenttől. Nem akarom, hogy férfiak beszélgessenek velem. Nem akarom, hogy megkérdezzék a nevem, vagy megmondják, mit tegyek. És ha nem lenne szükségem erre az állásra, és ha nem lenne Maddox, aki ezt megszerezte nekem, elsétálnék.

Ha a bátorságomnem csak a szavak szintjén, hanem a cselekedeteimben is megjelenne – már megtettem volna.

Beszippantok egy mély lélegzetet, majd veszek egy másikat, hogy kitisztítsam a fejem, majd visszamegyek dolgozni. Rámosolygok Brentre, aki könnyedén visszavigyorog, de nem beszélek vele újra. És nem azért, mert Jake azt mondta, ne tegyem.

Nem, vége azoknak a napoknak, amikor hagyom, hogy a férfiak mondják meg nekem, mit tegyek.