15. Fejezet

15. fejezet

Jake

Fordította: Aemitt

Korrektúra: Velia

Mia más nő lett, miután elhagytuk a rögtönzött lőteret, a sivatagot. Csendes. Befelé forduló. Feldúlt. Haza akartam vinni magammal. Fel akartam vinni a lakásomba, az ágyamba. De azt mondta, térre van szüksége, és ezt tiszteletben tartom. Végigvezettem őt a folyosón, bánom, hogy nem vezet semmilyen út a liftemtől egészen az ő szintjéig. A felvonó a 49. emeleten áll meg, ahol a lakosztályok vannak. Lakosztályt kellett volna adnom neki. Ezen az úton könnyebben átjuthatok hozzá, gondolta bennem… nos, a kéjenc, azt hiszem. Nem tudom. Nem csinálnám, de most el kell vinnem a kibaszott vendégfelvonóhoz, amelyet minden seggfej használ.

Egész úton rajtam tartja a szemét, várja, hogy mondjak valamit, de nem voltam hajlandó megszólalni. Hazafelé azt mondta, nem történhet meg újra. Az az érzésem, hogy jobban rá van utálva a lőgyakorlatra, mint először hittem.

– Miért nem történhet meg újra? – kérdezem, mielőtt megérkezünk a felvonóval. Mert elcsesztük. Vele túl jó, hogy ne történjen meg újra.

– Sokat tettél értem. Hálás vagyok érte – mondja felém fordulva. – Több mint hálás vagyok. De most nem mondhatok többet, mint már eddig is, rendben?

– Nem mondtál nekem semmit.

Bólint, mintha megkapnám a választ.

– Nem foglak megsebezni – mondtam lassan és óvatosan, mintha a lány egy ketrecbe zárt állat lenne, nehogy elriasszam. – Esküszöm neked, sohasem sebeznélek meg. Sohasem. Azt gondolom, már tudod ezt, de ha kell, milliószor elmondom neked, míg nem fogod elhinni ezt. Mert ez az igazság. Mert. Velem. Biztonságban. Vagy. Ez azt jelenti, mindent elmondhatsz nekem. Itt vagyok, Mia. Megkaparintottál.

Könnyeit próbálja visszapislogni.

– Mia – nyújtom felé a kezem, mire vonakodva elfogadja azt. – Ki van a nyomodban? Mitől félsz ennyire?

Nem válaszol, és kezdtem elveszíteni az utolsó szikrányi higgadtságomat.

– Nem tudom, mit mondjak. Mit csináljak. Tudom, hogy akkor este otthonról menekültél, mert mondtad, amikor felvettelek. Féltél attól, hogy megütlek. – Ránézek, vizslatom az utolsó kijelentésemre tett reakcióját. – Igaz? – Lefagyva állt a felvonó ellentétes oldalán, még mindig fogja a kezem. – Pánikrohamod volt akkor este, amikor Brent beszélt veled, és ma a lőgyakorlaton.

– Kérlek, fejezd be – suttogja.

– Csak mondd el, mi a fasz folyik itt!

Szeme elkerekedik, és utálom magam, amiért ráordítok. Bassza meg, ez annyira rohadtul szar. A felvonó ajtaja csilingel, mielőtt kinyílik, és annak ellenére, hogy korán van, az emberek nyüzsögnek a kaszinóban.

– Okkal futottam – halkan fújja ki a benntartott levegőt, felnéz rám, mintha üzenetet akarna átadni, melyet továbbra sem értek.

– Tudom.

– Egy veszélyes ember elől.

– Rájöttem.

– Akkor ne viselkedj úgy, mint egy ősember: követelőzöl olyan szarságokat, amelyeket nem tudok megadni, rendben?

– Ősember? – piszkálom, mert utálom látni a fájdalmát. Mellkasomra mutatok. – Én?

– Talán – mosolyodik el, majd el is lazul a játékos hangszínem hallatán. – Azt hiszem, számíthatsz a szerencsecsillagodra, mert azt gondolom, az ősember-stílus szexi.

Féloldalasan rávigyorgok. Bármit, csak tudassam vele, nem akartam kiabálni. Hogy sajnálom, ha megijedt vagy megijesztettem, vagy bármi más. Próbálom bizonyítani, hogy biztonságban van velem, és a szar munkát is megcsinálom ezért.

– Szexi, mi? Azt gondolod, hogy szexi vagyok?

Puha alsó ajkába harapva csóválja a fejét, mint aki a nevetését próbálja elrejteni.

– Azt mondtam, azt gondolom, az ősember-stílus szexi. Nem kifejezetten rád gondoltam.

– Hm, akkor hadd csókoljalak meg. Azt gondolod, szexi vagyok.

Most nem rejti el a mosolyát. Megfogtam az arcát, és foglyul ejtem a tekintetét.

– Azt mondtad, szar? – felhúzza a szemöldökét. – Azt mondtad, szar. Azt gondolom, most hallottalak először káromkodni. Ilyen tökéletes szépség vagy, aki olyan szertartásos szavakat használ, mint például az elnézést ahelyett, hogy mi van. És most azt mondtad, szar. – A vállát vonogatja.

– Rendben vagyunk? – kérdezem.

– Igen, rendben vagyunk. Minden másban azonban nem. Okosan tennéd, ha békén hagynál.

– Valószínűleg. De sohasem csináltam jól az okos dolgokat. Miért most kezdjem el? – odahajolok, a számat a szájához érintem, mielőtt egy picit visszahúzódnék. – Hotelszobában fogsz lakni, amit nem én adtam neked. – Miközben csókolgatom, folytatom: – Ezentúl Napsugárnak fogunk hívni, mert tudom, Mia nem a valódi neved. Látni fogsz engem újra és újra. Minden mást pedig ki fogunk találni, ahogy haladunk. És ha már jobban bízol bennem, mint ebben a percben, mindent el fogsz mondani magadról, amit tudnom kell.

– Nem engedhetem meg magamnak a szállodai szobát, Jake. Nem szeretném, ha te fizetnéd helyettem.

– Fogalmam sincs, miről beszélsz.

Fáradtan kifújja a levegőt, de azt hiszem, most már túl fáradt ahhoz, hogy harcoljon.

Búcsúzóul megcsókolom, mert nem tudok neki ellenállni. Válla felett rám mosolyog, és emelt fejjel lép a felvonóhoz, amely felviszi az emeletére.

Ez a probléma. Bolondulok ezért a lányért. És eléri, hogy megtanítsam lőni. Elismerte, hogy egy veszélyes férfi elől menekül. A határvonalak kezdenek elmosódni. A jó és a rossz, a bölcsesség és a hülyeség, úgy tűnik, mind egybeolvad. Nem tudok leállni. Nem tudom elengedni. Most mit csináljak? Különösen, mikor az én világomban minden kockázatos.

Jobbról mozgást érzékelek. Megfordulok, és Brentet pillantom meg. Ez a srác sosem alszik? Nézi, ahogy a lány elmegy, ahogy én is teszem. Az öklömet annyira összeszorítom, hogy szinte elfehérednek az ujjperceim.

– Azt hittem, mondtam már, hogy kibaszottul hagyd őt békén – dörrenek rá mellette.

Ha meg is lepi a kitörésem, akkor sem mutatja. Még csak nem is hátrál meg. De a szemét le sem veszi a felvonóról, amin a lány távozott.

– Elmentél. Azt mondtad neki, hogy békén hagyod, és elmentél. Akkor mi a fasz van?

– És mondtam neked, szart sem értesz – felém fordul arrogáns mosollyal és fenyegető tekintettel, valóban nem értem ezt a szart. – Azt gondolod, odaadod neki a hotelszobát, lőni tanítod, és ettől biztonságban van? Azt gondolod, tudod, milyen játékot játszol, vagy hogy kibaszottul kivel?

Szent szar.

– Ki vagy te? – kérdezem mosolyogva. Hátborzongató seggfej, aki úgy néz ki, mint a macska, aki megette a kanárit.

– Lefogadom, szeretnéd tudni. Különösen azért, mert már mindent tudok rólad, Mr. Turner. – A szívem őrült ritmusban kezd dobogni, mintha ki akarna törni a bordáim közül. – De nyugodtan próbálkozz, mert csak arról fogsz tudomást szerezni, amiről én akarom. És ami Fionát – Fiona? – illeti, hagyom, hogy játszd a szuperhőst neki. Sohasem tetszett az ötlet, hogy kint alszik valahol – tesz egy lépést előre bármilyen félelem nélkül, nem tartva a magasság- és testsúlybeli különbségtől. Ez két dolgot mond nekem. Először is fegyvere van, másodszor teljesen biztos benne, hogy képes megvédeni magát. Nos, akkor már ketten vagyunk. – Ha keresztbe teszel nekem, elintézlek. Kurvára leszarom, hogy a tulajdonosa vagy ennek a hotelnek. Végzek veled. Ne gondold, hogy nem tudlak elintézni.

Aztán elsétál, mintha nem történt volna semmi. Mintha nem fordította volna a feje tetejére az egész világom. Túlságosan lefagytam, hogy visszavágjak. Megvádoljam a pasit? Esetleg kidobathatnám. Mert egy ilyen pasi nem véletlenül fenyegetőzik, és noha azt mutatom, hogy legyőzhetetlen vagyok, azonban a valóságban nem így van. Ezekben a szállodákban nem. Pillanatok alatt a médiához fordulhat. Tönkretehet mindent, amivel az elmúlt hat hónapomat töltöttem, melyet megpróbáltam felépíteni.

Megéri mindez ezért a lányért? Érdemes-e ezt a nagyon is valós kockázatot vállalni, ami ezzel a lánnyal jár?

A tudatalattim igennel felel, mielőtt befejezném a gondolatmenetet. Ez nem olyasmi, melyet nem vállaltam volna a lány előtt is. Csak sohasem számítottam rá. Feltételeztem, hogy egy olyan férfi elől menekül, aki bántalmazta. Nem olyan férfi elől, mint Brent, aki célpontként utalt rá.

De mindent szép sorjában.

Elszámolok tízig, hogy lehiggadjak, mert most képes lennék szétverni valamit. Gyors és céltudatos léptekkel elindulok. Megtalálom a hátsó ajtót a kaszinó szintjén, amelyet szépen elrejtettek egy felirattal, majd az elektronikus leolvasóban végighúzom a kártyámat, és beütöm a kódomat. Három zöld fény villan fel, meghallom a sípolást, aztán kettesével véve a lépcsőt felrohanok. Beütöm a következő kódot, előkapom az azonosítómat, és máris a biztonsági helységben vagyok.

Vagy száz képernyő foglalja el az egész falat. És még több, melyek a számítógépekre és táblagépekhez kapcsoltak. Ez az biztonsági központunk, ahol másodpercek alatt láthatjuk a nyilvános helyeket a szállodában; és az egész hangvezérlésű. Csak a parancsot kell kimondani, és jönnek az adatok pillanatok alatt: van arcfelismerő, és ezzel együtt minden nyilvános információ, mely az interneten megtalálható.

Van más, kevésbé törvényes, de nem illegális módszer is. Minden kaszinó ezt teszi, ne hidd, hogy másként gondolkodnak. A szerencsejáték gyilkos üzlet, százmilliókért vagy felelős évente, és ez általában készpénz. Gondolj bele. Csalók mindenhol vannak. Mindenki a ház ellen fogad, és nyertesként akar hazamenni.

– Cash[1] – Igen, tényleg ez a fickó neve. – Adatok kellenek egy pasiról.

Cash az irányítópulthoz fordul. Ez a hely valójában az otthona, és ritkán hagyja el azt. Éber, fekete szeme mindent lát, és a rohadék kíméletlenül észrevesz mindent. Hűséges és tartja a száját mindenről, amit kérek tőle.

– Hol? – kérdezi szófukaron.

– A vendéglifteknél, velem. Öt perccel ezelőtt.

Bólint, nem kérdezz többet, felvesz egy tabletet, beüt pár számot, majd ujját végighúzza a képernyőn, és eljuttat oda, ahol lenni akarok. Átnyújtja nekem az eszközt. Egy felvételt játszik vissza: azt, ahogy ott állok és Brenttel beszélek.

Bólintok, és visszaadom neki.

– Ő az. Szükségem van mindenre, amit találsz róla. Azonnal küldd át nekem, amid van.

– Meglesz.

A szűkszavúsága csaknem megnevettet, ha nem lennék ennyire ideges. Mi a franc folyik Mia körül? Ki ő? Merjek utánanézni? Nagyot sóhajtva megállok a kijáratnál, a dolgozókat nézem, a nagy monitorokat, ahol emberek sokasága látszik, miközben megteszik tétjeiket, isznak, és jól érzik magukat a hotelemben. Utánanézzek? Ha azt hittem, hogy a kíváncsiság nem aljas gazember, mostanra már teljesen megbizonyosodhattam róla. Fogalmam sincs, ez a Brent, mit akarhat tőle. Bántani akarja? El akarja rabolni? Vagy bérgyilkos? Rendőr? Nem, az utolsó feltételezésem elvetem. Nem úgy öltözik, mint egy rendőr, de lehet ügynök. Mieink vagy egy külföldi? Fogalmam sincs, mennyire vagy milyen mélyen van benne a lány.

De azt tudom, hogy Mia fél. Hogy menekül valami vagy valaki elől, és inkább dolgozik egy vadidegen városban, alszik az utcán, minthogy visszamenjen oda, ahol eddig élt. Ha fogadnom kellene, mindenemet rátenném, hogy rendszeres bántalmazás áldozata. Egy nő nem rezzen meg egy férfitól úgy, ahogy ő, ha nem ez lenne a helyzet.

Utánanézzek Miának? Igen, de nem most – döntöm el. Először Brenttel kezdem, hogy lássam, mire jutok.

Egy fontos döntést kell meghoznom.

Fiona. A francba.

Elhagyom a biztonsági területet, és lassan áthaladok az emeleten. Egyenesen haza kellene mennem, de nem sietek a lakásomba, hogy egyedül legyek a gondolataimmal.

A kerékpáromra pattanthatnék, és kerekezhetnék a városban, de nem akarom magára hagyni Miát, amíg nem tudom, hogy áll a helyzet Brenttel. Ez talán nem is az igazi neve a faszszopónak.

Míg gondolkodom, kapok egy sms-t.

Ennek a hotelnek a 24072 szobájában lakik Brenton Michaels néven. A személyigazolványa, melyet a bejelentkezéshez használt, csatolva a hitelkártya-másolatával együtt. Nincs más adat.

Mi a fene? Ennek nincs értelme. Mindenkiről lehet valamilyen adatot találni. Kivéve, ha ez a fickó profi. Vagy az ő neve is hamis, mint Mia Jonesnak. De még akkor is, fel kellene bukkannia az arcának. Jézus Krisztus, egy szellem.

A személyijére pillantok: Los Angeles, Kalifornia. Fogalmam sincs, hogy valódi-e vagy sem, de ha hamis, akkor tökéletes.

Itt reggel kilenc elmúlt, de nem tudok várni, találok egy üres helyet a Sportfogadásban, és már tárcsázom is. Kicseng, a hangpostára kapcsol, leteszem, de általában visszahív. Gyerünk már Ryan. Hívj vissza.

Ha visszahív, nem kellene itt lent lennem, amikor beszélünk. Felemelem a seggem a székről, és a saját liftem felé veszem az irányt. A felvonó ajtaja újból kinyílik, amikor belépek, azonnal bevillan a kép, ahogy Napsugár édes arca rám néz a pulton át, ahogy reggelijét eszi, melyet készítettem neki. Ahogy éreztem a karjaimban, mialatt néztük a napfelkeltét.

Nem kapcsolom fel a villanyt: minden függöny széthúzva, s az utca fényei, a nap tűzgömbje elég fényt biztosít.

Bemegyek a fürdőszobába, lemosom az arcom, leveszem a ruhám, mert puskapor, Napsugár és sivatag szagát érzem magamon. Felkapok egy rövidnadrágot és egy tiszta pólót, majd az ágyamba zuhanok. Nagyon fáradt vagyok. Nem aludtam végig egyetlen éjszakát sem a hónapban, de túl izgatott vagyok ahhoz, hogy most szunyókáljak. Jár az agyam. Majd ahogy lassan kezdek megnyugodni, a szemem végre lecsukódik, a telefonom csengeni kezd.

Fogalmam sincs hány óra, de tudom, hogy nem lehet olyan késő.

– Igen?

– Délelőtt 10.50 van, Jake. Ismerlek, nem hiszem, hogy valaha is beszéltem veled éjfél előtt az elmúlt években.

A szobámba betörő napfénybe mosolyogtam.

– Tudom. Na és Seattle-ben?

– Nos – kezdi Ryan –, ha rendszeresen hívnál, tudnád.

– Seggfej. Nem mintha te rendszeresen megtennéd.

– Igaz – neveti el magát. – Seattle tökéletes. Katie fantasztikus, és azt hiszem, a következő évben az én vezetéknevem lesz az övé is.

– Hűha. Ez… – elakad a szavam. Ryan Grant barátom nem volt mindig ennyire elkötelezett.

– Hiszem, hogy az a szó, amit keresel, a félelmetes.

– Igen – mondom kis kuncogással. – Gratulálok, ember. Kiérdemelted. Alig várom, hogy találkozzak vele.

– Biztos vagyok benne. Elég ebből a színleléses szarságból. Mi folyik itt? Feltételezem, hogy ennek köze van a munkához, de tudhatnád, hogy már a másik oldalon játszom. A számítógépes bűnözés ellen harcolok, nem pedig támogatom azt.

– És Luke?

Ismét a telefonba nevet, a hangja barátságos.

– Ő a szürke zónában mozog.

– Akkor hívjam őt?

– Őszinte leszek, Jake. Ismerlek már… mióta? Évek óta, igaz? Főiskola legelső napja óta, mióta rájöttünk, hogy a másik szobatársunk, Tommy köcsög volt. És ezek után fel akarod hívni Luke-ot, akivel mindössze néhány alkalommal találkoztál. Faszság, haver.

– Ez hatalmas gond, Ryan. Hirtelen hatalmas szarviharban találtam magam. Nem tudom a kaszinón keresztül megoldani. Ez magánügy.

– Biztonságos vonalon beszélünk? – Jó kérdés.

– Fogalmam sincs, ez nem az én világom.

– Hmm… az enyém sem. Legalábbis már nem. – Hazugság. – Szóval ezt fogjuk tenni: elmész a Wal-Martba, vagy valami szarságba, és veszel valami szemetet. Ezután üzenhetsz. Majd én kereslek innen.

Letesszük a telefont, megdörzsölöm a zavaros szemem, mielőtt kivonszolom magam az ágyból. Azt hiszem, tudom, miről beszél. Azt akarja, hogy vegyek egy eldobható mobilt. És most úgy tűnik, mélyebben vagyok a mocsárban, ha már eldobható mobilra van szükségem, vagy valami hasonlóra, melyről azt gondoltam, hogy sohasem kell majd beszereznem. De ez a seggfej Brent megfenyegetett. Megfenyegetett, hogy kicsinál. Tudja, ki vagyok, és koslat Mia után. Fiona. Vagy bárhogy is hívják ezt a csajt. Lehet, hogy nem ismerem a titkait, de őt – igen. Nem hagyhatom egyedül és védtelenül a farkasokkal. Brent egy báránybőrbe bújt farkas.

Nem voltam képes másra gondolni csak rá, amióta egy hónappal ezelőtt megpillantottam. De mit számít. Majdnem mindennap látom. Együtt futunk. Beszélgetünk, viccelődünk és úgy viselkedünk, mint a kibaszott tinédzserek. Csak beleestem a titokzatos csajomba. Megyek és szerzek egy eldobható telefont. A régi kollégiumi szobatársamnak mindent elküldök, amit tudok erről a seggfejről. Majd meglátjuk, mi sül ki ebből.

Sohasem kérdeztem Ryant mi volt a főiskolán. Tudtam. Tagja volt a földalatti hackercsoportnak a MIT-en, és vetélytársak voltak a Cal Techhel. Így találkozott Luke-kal. Most egy nagyon sikeres informatikai-biztonsági céget vezetnek. De Ryan okkal nyert abban a kibaszott hackercsoportban. Ő volt a legjobb.

Reméljük, ma is az.

---

[1]Cash angolul készpénzt jelent.