27 - 28. Fejezet

27. fejezet

Jake

Fordította: Red Ruby

Korrektúra: Velia

Gavinnel váltunk néhány pillantást, miközben mindketten a nyitott liftajtóra bámulunk. Semmi hang. Tökéletes csönd van. Talán azért, mert Fiona áll és vár rám, hogy kisétáljak. Lehet azért is, mert nincs itt.

– Kurva makacs nőszemély, úgy volt, hogy velem jön – sziszegi Gavin az orra alatt.

Feltartom három ujjam, és ő bólint. Aztán visszaszámolok egyig, amikor együtt kilépünk. Forróság van itt. Vagy ez csak én vagyok, mert úgy izzadok, mint még soha korábban, és én az istenverte sivatagban szolgáltam.

Katt.

Egy fegyver kakasa mögöttünk mindkettőnket megfagyaszt.

– Jobb, ha barátságos leszel, Jake Turner, vagy esküszöm, nem fogok habozni, ha meg kell ölni az anyabaszót, összefröcskölve a szép lakásodat vérrel.

– Tényleg szociopata vagy, tudod? – nevet Maddox a hátunk mögül. Megkönnyebbülten felsóhajtok, leeresztek egy pillanatra, mielőtt újra visszatérek a magas készültségi fokra.

– Jobban szeretem a morálisan érzéketlent – javasolja Gavin szárazon. Megpördülünk, hogy szembenézzünk Maddoxszal, aki nem tűnik boldognak. – Hol van a hölgyünk?

Hölgyünk? Az én hölgyem. Fiona az enyém. Nem tetszik a tény, hogy itt állok az előszobámban, a baromi csöndes lakásomban kizárólag ezzel a két seggfejjel mellettem.

– Nem láttam még – Maddox az ujját az ajkai elé tartja, jelezvén, hogy még itt lehetnek. – Nincs a kamrában, mosókonyhában, konyhában, nappaliban, vagy itt, nyilvánvalóan. De… – aztán elharapja a mondatot, állával előre bökve. Automatikusan megpördülök, ahogy Gavin is, és most az feldúlt nappalimat bámuljuk.

Mielőtt gondolkodhatnék, vagy megállíthatnám magam, a rendetlenség felé battyogok, lebámulva a vérre a padlómon. A vérre a padlómon. Mit mondott Gavin épp arról, hogy összespricceli vérrel a szép lakásomat? Valaki megelőzte. Az állkapcsom olyan erősen szorítom össze, hogy képtelen vagyok szétmorzsolni a fogamat. A dohányzóasztalom hátra lökték. A szék az asztal mellett. Olyan sok vér.

Hol vagy, Napsugár?

Nem hiszem, hogy valaha voltam ilyen rémült életemben. Nem veszíthetem el Fionát.

Elrohanok a hálószobám felé, berobbanva a csukott ajtón. Miért van zárva az ajtó? Az ágyam be van vetve, és biztos vagyok benne, hogy nem csináltam meg reggel, miután Fiona elment. Esély sincs rá, hogy idejött, beágyazott, becsukta az ajtót, aztán harcolt Niklasszal. Vagy valamelyik bérencével. Jézusom, ez majdnem rosszabb érzés, mint Niklas. Talán mert szeretem azt hinni, hogy bizonyos szinten az a beteg rohadék törődik vele annyira, hogy nem öli meg a lányt.

– Beágyazott – mondom hangosan, nem igazán törődve vele, hogy hallanak-e engem.

– Kicsoda? Niklas? – kérdezi Gavin, a hangszíne hitetlenkedő. Egyértelmű célzás, hogy a férfi felette áll a beágyazásnak, de azt hiszem, ez üzenet. Ez egy módja annak, hogy elmondja, tudja, mit csináltam Fionával. Így mondja el, hogy itt volt, és nála van a lány, és most Fiona mintha nem létezne a számomra. Az ágyam be van vetve. Az együtt töltött éjszakánk minden nyoma eltűnt.

Vagy talán túl sokat gondolok bele. Ki a fene tudja?

– Hol van Fiona? – kérdezem, a gyomrom beteg csomóba ugrik össze.

– Cash azt mondta, nincs videó arról, hogy elhagyják a helyet, haver – mondja Maddox, a hangja hirtelen suttogóan halk.

A pillantásunk összekapcsolódik.

– Még itt vannak? Hogyan?

– Rohadtul lehetetlen – utasítja el Maddox. – Mindenhol ellenőriztem.

– Van felvétel a teherliftről? – kérdezi Gavin, először Maddoxra pillantva, aztán rám, a fejével biccentve.

A szemem kitágul.

Gavin bólint.

Ekkor mindhárman keresztülszáguldunk a lakáson. Maddox nekivág a lépcsőknek. De a teherlift leghátul van a saját folyosója végén. Az istenit. Hogyan lehettem ilyen kibaszott hülye, hogy figyelmen kívül hagytam a teherliftet?

– Itt több vér van – kiáltja Gavin, ahogy megközelítjük a folyosót. – Egyértelműen hátrajött ide.

– Francba! – üvöltöm. – Elkéstünk – megfordulok, visszarohanok a fő lifthez. – Ti ketten használjátok a teherliftet. Talán nem jutott túl messzire előttünk. Maddox, hívd Casht. Szerezzen meg minden videófelvételt, ami akárhogy kapcsolódik ide.

Elérem a szokásos liftemet, tenyeremmel a hívógombra csapok. Nem várom meg, hogy kitaláljam, mire jut Gavin és Maddox. Mindketten egyformán képesek ellátni a feladatukat. Az ajtók hirtelen kinyílnak, befutok a liftbe, megnyomva az előcsarnok gombját. De lassú. Olyan istenverte lassú, és szükségem van rá, hogy gyorsan haladjunk. Pattogok a falak között, akár egy harcra váró, ketrecbe zárt oroszlán.

Az öklöm széle találkozik a szövetfallal amint az ajtó kinyílik. A lábam visz előre, anélkül, hogy belegondolnék. A szemem mindent végigpásztáz, balra és jobbra, és egyenesen előre. Nem látom Fionát vagy Niklast. Nincsenek itt. A telefonom üzenetet jelezve csippan, és előhúzva a hátsó zsebemből három szót látok.

Rendezvényszárny, Bal oldal.

Francba. Az pontosan a rohadt kaszinó másik oldalán van. Egy mély levegőt beszívva elindulok megint törzsvendégeket kerülgetve és részegeknek ütközve. Nem tudok elég gyorsan haladni.

Veszíteni fogok.

Nem fogom időben megtalálni Fionát, és ha Niklas kijut, nos, akkor a rendelkezésére áll egész Vegas és még azon is túl. Egy szellem lesz. És Fiona el fog tűnni.

A rendezvényszárny folyosója hosszú és széles, millió ajtó vezet belőle millió konferencia- és bálterembe. Niklas el tud bújni vele e helyiségek egyikében. Ritka, hogy nincs legalább egy esemény, vagy konferencia, de úgy tűnik a mai egyike azoknak a napoknak. Tökéletesen üres a hely, mely önmagában is baljóslatú, figyelembe véve, hogy a Las Vegas Stripe egyik legnépszerűbb szállodájában vagyok.

A tüdőm ég, és izzadság csorog le az arcom oldalán, és a nyakamon.

Épp hívni akarom Maddoxot, vagy akár Casht, amikor meghallom az ajtó csapódását. Lehetne bármelyik ajtó, de ösztönösen tudom, hogy egy kültéri ajtó. Máshogy hangzanak, amikor bezáródnak. Talán amiatt, hogy üvegtáblásak tömörfa helyett. Vagy talán amiatt, hogy tudom, a férfi megpróbál elmenekülni anélkül, hogy túl sok figyelmet vonna magára. Nem tudom, de odamegyek.

A Las Vegas-i napsütés maradéka vonzza magára a tekintetem a kifelé vezető üvegajtók során át. Errefelé nincs sok minden, csak egy szervizút az autóknak és limóknak, hogy megállhassanak, és egy hosszú kocsibeálló, melyet sűrű bokrok öveznek, mielőtt egy véletlenszerű, szélső utcába torkollna.

A seggfej jó. Ezt meg kell hagyni.

Egy fél másodpercre megállok, hogy beszívjak némi nagyon szükséges levegőt a tüdőmbe, gondolatban megköszönve Napsugárnak, hogy olyan keményen megfuttatott az elmúlt hetekben, aztán előre rohanok. Kihúzva az ajtót hunyorgok a bántó napfényben, eltakarva a szemem a kezemmel, aztán meglátom őket. Legalábbis azt hiszem, ők azok. Egy magas férfi fekete dzsekiben és farmerban gyors iramban gyalogolva távolodik, egy kisebb figurát – akit nem tudok jól kivenni ebből a szögből – vonszolva maga mellett.

Életben van. A saját lábán áll.

Remélhetőleg ez azt jelenti, hogy a sérülései nem olyan súlyosak.

Repülök előre.

– Niklas! – üvöltöm, és épp, amikor megfordul, odaérek, és rávetem magam. Elengedi Fionát, aki elesik a földre. Nem akarom, hogy elessen, és ahogy mindannyian a földre bukunk, kinyúlok érte, megkísérlem a testét az enyémre húzni, így lassítva az esését. De ez lehetetlen, és mindhárman keményen érünk földet.

Niklas felmordul, de hamarabb összeszedi magát, mint én. Engem jobban aggaszt Fiona, aki katasztrofális állapotban van. Niklas rám ugrik, de közel olyan pocsékul van, mint Fiona; én vöröset látok. Csak azt látom, amit ez az anyaszomorító Fionával tett. Ezt nem hagyhatom annyiban. Kevés alávalóbb dolog van, mint egy nőt bántani, és most kezdem megérteni, hogy Gavin miért akarja, hogy Niklas egy seggbe kúró keményfiúkkal teli börtönben végezze.

A pokol talán egy wellnessben töltött nap ezzel összehasonlítva.

Meglátjuk, melyik helyre ér el előbb.

Niklas egy ütést mér az állkapcsomra, de alig veszem észre, a fájdalom csak egy gyors áramütésnyi. Átfordítom magunkat, felhasználva a teljes testsúlyomat és erőmet, hogy sikerüljön. Niklas nagydarab pasi. Erős pasi. Még ha összeverték, mint most, még akkor is pokoli harcos. Felüt, a csapás az állkapcsomon találja el, a vér fémes íze elárasztja a számat. Visszaütök, kiélvezve az összeszorított öklömmel találkozó állkapcsa reccsenését. Ütéseket váltunk oda-vissza, zúzzuk egymást, mindketten elszántan fölényre törekszünk.

A hátam közepébe térdel. Akaratlanul előre bukom, mire a pasi kihasználja a pillanatot, hogy megfordítson, hátamat az aszfaltnak feszítve. Mielőtt levegőt vehetnék, könyöke a torkomba csapódik. Fuldoklom, levegőért kapkodom, adva neki egy pillanatnyi haladékot a következő támadásig. Feláll, és elszalad az utca felé, elkerülve kinyújtott kezemet, ahogy megpróbálom elkapni Niklast. Egy állatias morgás hagyja el az ajkaimat, és máris felállok. De Fiona…

– Bébi?

Lekuporodom mellé, gyengéden végigsimítom az ujjaimat véraláfutásos arcán. A bal szeme bedagadt. Az ajka felrepedt és vérzik. Az arcát bíborszínű hurkák és hosszú vágások tarkítják. A lélegzése erőltetett, fájdalmas. Sosem volt bennem korábban gyilkos szándék. Éreztem felém nyúlni. Tartottam a kezemben, ahogy halálba vérzett a sivatagi hőségben.

De soha, egyszer sem, amikor meghúztam a ravaszt, s elvettem egy életet, nem éreztem ezt a… haragot. Ezt a robbanását a gyűlöletnek. Az izmaim rángatóznak a tett végrehajtására áhítozva, melyet a fejem és a szívem parancsol. De Fiona. Nem tudom így itt hagyni.

– Mennyire fáj?

Fiona pislog, mintha valahonnan máshonnan térne vissza, aztán halovány szeme találkozik az enyémmel.

Pillantásunk összekapcsolódik, belém kapaszkodik, s csak most jövök rá, mennyire szeretem őt. Mert mosolyog, próbál bátor lenni, miközben csak fájdalmat és félelmet érez.

A szemem sarkából mozgást érzékelek. Maddox itt van. Végre.

Fél térdre ereszkedik, pillantása találkozik az enyémmel. Az övé azt mondja: mozdulj, seggfej. Azt mondja, kapd el azt a pöcsöt, és fizettess meg vele.

– Vigyázok rá – ígéri Maddox. – Menj. És adj neki egy nagyot a nevemben. Felemeli az erőtlen és sérült Fionát a földről a mellkasához ölelve, mintha üvegből lenne, és bármelyik pillanatban összetörhetne. Fiona nyöszörög, mond valamit, amit nem hallok, azon a halk, édes hangján.

Felállok, figyelem őt, ahogy elsétál az épület bejáratához, nyugodtan tartva Fionát a karjaiban.

– Hogy van? – ordítom visszafordulva a most már üres utcára, balra és jobbra kutatva Niklas után. Nem mehetett messzire. Fiona még itt van. Fiona még él, és Niklas büszkesége, kapzsisága és túlzott magabiztossága arrogánssá teszi őt. Hülyévé teszi.

– Jól vagyok, Jake.

Napsugár próbál megnyugtatni, de nem hangzik jól. Összevertnek és meggyötörtnek hangzik, de összefüggően beszél, és elfogadom, amit kapok.

Nagy levegőt veszek, és úgy érzem, mintha ez lenne az első lélegzet, amit vettem, mióta elhagytam a tornyomat. Ez felélénkít: a láthatatlan adrenalinlöket hajt előre.

– Jake – kiáltja sürgetően utánam Fiona, hanghordozásával könyörögve, hogy ne menjek Niklas után.

A fejem hátrafordul és elkapom a pillantását, ahogy Maddox gyengéden túlméretezett karjában tartja.

– Annyira dühös vagyok rád, Napsugár. Jobban teszed, ha nem halsz meg nekem, vagy Istenre esküszöm, a túlvilágon is kergetni foglak.

Egy félmosolyt küld felém, de arca sápadt, bőre nyirkos. A csajomnak nagy fájdalmai vannak.

– Én is szeretlek.

Niklas morog a látóhatáromon túl, kiabál valamit németül, ami nem érdekel annyira, hogy megpróbáljam kitalálni mit jelent. Hah! Tudtam, hogy nem mentél messzire.

– Vigyázok rá – kiáltja Maddox, miközben Fiona vitatkozik vele, nem akar vele menni. Itt kint akar maradni velünk. Nem érdekel, hová viszi, mert tudom, hogy Maddox meg fogja védeni a lányt. Hogy elviszi őt, ahová mennie kell, és vigyázni fog rá az élete árán is. Pont ilyen típusú srác Maddox. Ezért a testvérem.

Gavin úgy kerül elő a semmiből, mint a halál lopakodó köde, fegyverrel a kezében, ugrásra készen. Pillantásunk találkozik, és csendesen az út mentén mozdulunk, testünk a bokrok felé hajlik. Nem hallok semmit. Még kevesebbet látok. De tudom, hogy Niklas itt van, s több mint valószínű, hogy felfegyverkezve, és csak a megfelelő pillanatra vár, hogy előugorhasson.

28. fejezet

Jake

Fordította: Red Ruby

Korrektúra: Velia

Vannak bizonyos pillanatok az életedben, amelyek meghatározóak. Nem olyan mérföldkövekre gondolok, mint az érettségi vagy a házasság. Azokról a pillanatokról beszélek, amikor adott helyzetben meg kell hoznod egy döntést, mely meg fogja változtatni az életed. Jöhetne egy pillanatnyi szünettel. Egy bizsergéssel a gerinceden. Valamilyen figyelmeztetéssel, mely azt mondja, hé, ez az. Ez a pillanatod, szóval, ne baszd el, és ne hozz rossz döntést.

De ez ritkán történik meg. Ezért sajnálkoznak az emberek.

Ahogy itt állok, a bokrok vonalát lesve a szállodám hátuljánál, nincs bennem megbánás, ha Fionáról van szó. De meg kell birkóznom a felismeréssel, hogy talán ő volt a pillanatom. Nem az volt az, amikor az orvlövész meglőtt a sivatagban. Nem az, amikor elhunyt az apám, és itt maradtam huszonkilenc évesen a birodalmával, hogy vezessem azt. A pillanatom akkor volt, amikor félrehúzódtam az út szélére a semmi közepén, és találtam egy nőt az autójában ülve, rettegéssel a szemében.

Az a hirtelen döntés, hogy húzódjak le és segítsek egy elakadt autósnak, megváltoztatta az egész életem: ahogy felnézett félig eltakart arcomra, képtelenül arra, hogy lásson engem, noha én láttam őt. Ahogy csak a látványa elállította a lélegzetem. Ahogy a szívem megmagyarázhatatlanul megugrott, amikor először hozzám szólt. Fiona örökre megváltoztatta az életem. Megjelölte kitörölhetetlen tintával. Megbélyegezte szemtelenségével, mosolyával és napsugárral. Az én napsugaram.

És Niklas Vaugh soha többé nem lesz képes bántani újra.

Nem érdekel, hogy fog elbukni, akár halállal, akár börtönnel végződik. De el fog bukni. Ma van a napja. Ez az a pillanat. Készen állok, bármi történjék.

Gavin pontosan szemben velem, az utca túloldalán, a sövény takarásában, pisztolya mellkas-magasságban, készenlétben áll. Az enyém is, és ha meglőttek valaha, vagy tudod, milyen a golyótól való félelem, akkor ismered a fegyver igazi természetét és hatását. Ezt nem veszem könnyedén. Nem olyasmi, melynek birtoklása mulattat, és határozottan nem olyasmi, amit örömmel használnék.

Az a benyomásom, hogy Gavin nem mondhatja el ugyanezt.

A koncentráció kemény vonala a szeme körül kombinálva a magabiztosan felfelé kunkorodó ajkával elárulja, hogy már volt ilyen helyzetben, egy, a mostanihoz nagyon hasonlóban. De tényleg, azt hiszem, hogy a vadászat természete az, mely sebészi pontossággal és forrófejű vidámsággal vezeti őt.

Bokrok zörgésének hangja vonja magára a figyelmünket. Az én oldalamon van, körülbelül három méterrel előttünk, és anélkül, hogy egy szó is elhangzana, Gavin átvág az utcán, és megáll mellettem. Eltekintve attól, hogy ahelyett, hogy mögöttem lenne, előttem van. Nem tudom eldönteni, hogy ez az a pozíció-e, ahol akarom őt, de a véleményemet nem kérdezték, és biztosan nem engedhetek meg magamnak a vitát, ahogy fejét felém fordítva fixíroz.

– Ő az enyém – tátogja.

Bólintok, de belül nem vagyok biztos benne, hogy az ígéretemet képes leszek megtartani.

– Hol vagy, te gyáva? – kiáltja Gavin, a hang olyan félelmetes, olyan váratlan, hogy gyakorlatilag átesem a lábamon, és megszorítom a ravaszt a kezemben. Ötletem sincs, miért adja fel Gavin szándékosan a pozíciónkat. Nem keltette bennem olyan típusú pasi benyomását, aki szándék nélkül tenne bármit. A mód, ahogy feltérképezte ezt az egész helyzetet, ezt bizonyítja. Tehát mi a fenét próbál csinálni?

– Próbáltad megölni Fionát. Te egy aljas, beteg fasz vagy, és személy szerint nekem hatalmas élvezetet jelent majd hallani a seggbe kúrásokról, melyek a börtönben fognak fogadni téged, miután a pénzedtől, hatalmadtól és birtokaidtól megfosztottunk.

Nincs hang. Nem csalogatja elő Niklast a bokrokból, amely az egyetlen lehetséges ok, amivel elő tudok állni, amiért szándékosan piszkálja a láthatatlan oroszlánt.

Gavin nevet, hangosan és mániákusan, mintha elvesztette volna a kapcsolatát a valósággal.

– Szeretted őt, Niklas? Érdekelt téged, amikor tönkretetted őt? Amikor kihunyt az életet miattad a szeméből? Amikor kiszorítottad a levegőt a testéből? – meghúzgálom a karját, könyörögve, hogy fogja be, de Gavinnek nincs megállás. Ő vérző, összetört szívű természeti erő. – Tudtál Fionáról, a pénzéről, mielőtt megölted Gabriellát, vagy az utána jött?

Isteni! Nem tudom, mit csináljak. Nem szeretem ezt a bújócskát. Nem szeretek itt kint lenni, ennyire kiszolgáltatva, mikor Niklas ilyen jól elrejtőzött.

– Azt hiszem, hogy egy fiatal, pénzzel teli punci csábítása túl erős volt, hogy ellenállj.

Most szorul össze az öklöm. Be akarok pancsolni egyet Gavinnek, amiért azt mondja Fionáról. De… német. Német motyogást hallok. Aztán egy lövés dördül az irányunkba, veszélyesen közel elsuhanva a fejemtől, olyan közel, hogy érzem a szelét, ahogy eldübörög mellettem.

Ösztönösen a földre vetem magam, keményen a járdának és az út szélének csapódva, épp, amikor Niklas elereszt egy újabb lövést. Ez súrolja Gavin karját, csúf sebet, majd hosszú vércsíkot hagyva maga után. Gavin meg sem rándul. Ennyire elveszett ebben a pillanatban. Beton robban nem egész egy méterre tőlünk, szilánkokat vetve, a bokrokról származó levelekkel kevert, apró, szürke szemcséket szórva ránk.

– Ez szánalmas volt – gúnyolódik Gavin. – Gyorsan elsülsz, Nik. Így szereted az ágyban is, nagyfiú?

Jézus Krisztus. Gavin biztosan viccel velem. Mert pontosan ott vagyunk, ahol Niklas Vaughn szerint lennünk kell. Könnyű célpontok idekint, és ha nem vagyunk óvatosak, a következő alkalommal nem fog elhibázni. Megrángatom Gavin nadrágjának hátulját, sürgetve őt, hogy jöjjön le. Nem teszi. Ehelyett a válla fölött megfordulva rám kacsint. A rohadék tényleg rám kacsint. Meg kell emelnem a kalapom előtte, mert most a német hablatyolás mellett mozgást veszek észre a bokrokban. Őrült, briliáns rohadék. Gavin egy ujját az ajkához tartja, jelezve már úgyis elcsendesedett ajkamnak, hogy maradjon is úgy. Újra a bokrokra fókuszál, fegyverével a hang irányába mutat, pontosít két fokkal balra és tüzel. Egy. Kettő. Három lövés. Bam. Bam. Bam.

Niklas kiugrik a bokrok közül, kétségbeesetten szorongatva Fiona fegyverét, megkönnyebbülten felsóhajtok, hogy korábban nem tette ezt, amikor a földön verekedtünk. Gavin felemeli a kezét épp, amikor Niklas is ugyanezt teszi, de ezúttal én lövök először. Egy figyelmeztető lövés. Egy karcolás a vállán. Niklas hátrahőköl, véraláfutásos, szétvert teste túlreagál. Véletlenszerűen lövöldözik, vadul, mérföldekkel elhibázva minket. Gyorsan magához tér, Gavinre céloz, aki az oldalára vetődik, és elgurul a földön.

– Nem akarlak megölni, Niklas – bömböli Gavin. – Szóval, mi lenne, ha eldobnád azt a csinos női fegyvert és beszélnénk?

Niklas megfordul, hogy Gavin felé nézzen, vérben forgó szemével lebámulva rá, az egyik olyan duzzadt, hogy majdnem be van csukva. Gyakorlatilag mindenhol vérzik az arcán. Fegyverét még mindig mellmagasságban tartja, de ez küzdelem, a keze reszket az erőfeszítéstől. – Fiona nem lehet senkié, csak az enyém – ez minden, amit mond, de valami megragadja a figyelmem. Egy figyelmeztetés: „ne próbálj meg baszakodni azzal, ami az enyém”-birtoklás.

– Ezért ágyaztál be? Hogy próbálj egy üzenetet küldeni nekem? – nevetek. – Ez vicces, ember, mert nem egészen két órával ezelőtt Fiona mondta nekem, hogy mennyire az enyém.

Niklas rám emeli a pisztolyát, s én is ugyanezt teszem, jó hét és fél méter van közöttünk.

– Én nem tenném ezt még, Nik. Jake fene jó lövész. Elmondhatod ugyanezt ebből a távolságból azokkal a sérülésekkel?

Niklas Gavin irányába pislant, de a fegyverét nem ereszti lejjebb.

– Amíg az enyém a figyelmed, meséld el nekem, hogyan ölted meg Gabriellát.

Niklas szeme kitágul a másodperc tört részére, mielőtt visszahullik a sztoikus álarca. De ott volt. Abban a fél másodpercben a vonásait sokk árkolta. Nem a vád, hanem a tény, hogy Gavin tudja az igazat arról, mi történt a nővérével. Fegyverének célkeresztje meginog.

– Meg akartad ölni? Élvezted?

Niklas lebámul Gavinre egy hosszú, kemény pillanatig; a feszültség növekszik, halálos crescendóvá fejlődik, olyan befejezéssé, mely csak egy módon érhet véget. Niklas újra rám céloz a fegyverével, és mielőtt meghúzhatnám a ravaszt, hallok egy kattanást. Kattanás? Kifogytam a töltényből, vagy nem sült el? Gavin nevet, meghúzza a ravaszt.

Egy fegyver hangos durranása gyűrűzik át a levegőn. Niklas bal lába ügyetlenül megrándul alatta, és felsír a fájdalomtól, vér folyik az ujjai közül, ahogy próbálja eltakarni a térdén a sebet.

Gavin szavai mániákusak most, hangja metsző.

– Mesélj nekem! – parancsolja Gavin újra, hangja akár a szilánkosra tört üveg. – Mesélj nekem Gabrielláról és talán életben hagylak, hogy valakinek a ribanca legyél a börtönben.

Niklas reszkető kézzel Gavinre mutat a fegyverével, fájdalmasan vigyorogva, mintha ő nyert, mi pedig vesztettünk volna. Gyors sorozatban tüzel, golyókat spriccelve mindkettőnkre. Ezúttal nem habozom. Elegem van ebből az oda-vissza szarságból. Tüzelek, eltalálva a pisztolyt tartó kezét. Niklas felvonyít, megragadja most már megviselt kezét, ahogy a fegyver egy koppanással a földre esik. Gavinnel villámgyorsan rohanunk érte. Elrúgom a pisztolyt, az csúszik körülbelül három métert, amikor nekicsapódik a szemközti járdaszegélynek. Gavin felemelkedik, és lábát Niklas bordáira teszi.

Niklas köhög, köpköd, vért köp a földre.

– Nem szándékoztam megölni őt. Csak elhagyni. Fionát akartam. – Hangja fájdalommal teli, s eltorzult a sérüléseitől. Pillantása összekapcsolódik Gavinével, akkor elmosolyodik, kegyetlenül és megátalkodottan. – De nem fogok hazudni és azt mondani, hogy nem voltam boldog, hogy a ribanc halott. – Gavin elsüti a fegyverét, a golyó egyenesen Niklas homlokába, a szeme közé csapódik, és annyi.

Niklas Vaughn halott.

Hátralépve körbe fordulok, kezemet végigfuttatom a hajamon, mielőtt megdörgölöm az arcom fel és le, kifújva egy levegőt. Bedugom a pisztolyomat a farmerem hátuljába.

– Jól vagy? – kérdezem.

– Nem – válaszolja Gavin, Niklas teste fölött állva, szemében nagy adag csalódottsággal lebámulva az élettelen alakra. – Azt kívánom bárcsak a gyomrába lőttem volna és figyeltem volna, ahogy lassan elvérzik, gyötrelmes fájdalmak között. Ez túl könnyű volt. Túl gyors. Azt akartam, hogy tudja, milyen érzés az igazi félelem.

Megrázom a fejem. Nincs erre válaszom. Gavin Niklas testére köp, és rájövök, hogy ezért nem akarta holtan. Ezért akarta börtönbe juttatni. Nincs elégtétel a halálban.

Elsétálok, vissza a szálloda bejárata felé, ahol Fionát és Maddoxot hagytam. Fiona. Felgyorsítom a lépteimet, mielőtt sprintelni kezdenék, amikor megpillantom a lányt az ajtónál, a földön.

– Összeesett, mielőtt elértük volna az ajtót – kiáltja Maddox, ahogy közeledem. A földön térdelve ül vele. – Könyörgött, hogy maradjunk, és nem igazán akartam megmozdítani. Nem tudom, mennyire kiterjedtek a belső sérülései.

Elérem őket és a térdre esem. Kiterjedtek a belső sérülései.

Testem befedi védelmező tartásban az övét, fejem centikre az övétől, ahogy arcát a kezembe fogom.

– Foglak, Napsugár. Lélegezz, bébi! Nem lélegzel. – Nem vesz levegőt. Legalábbis nem eleget. Ha azt hittem, a szívem dübörgött korábban, a kurva fegyveres harc alatt, ha azt hittem, tudom, milyen érzés, hogy a pánik okozta adrenalin cikázik keresztül a szervezetemen, akkor tévedtem. – Lélegezz, Fi! Az istenit, bébi! Lélegezz!

– Sokkot kapott. Hallotta a lövéseket és elvesztette a fejét. Próbáltam megnyugtatni – mondja Maddox, de a hangja olyan, mintha nagyon messziről jönne, zavaros és dobozszerű. Nem tudok semmi másra fókuszálni, csak Fionára. Zöld szeme nyitva van, visszabámul rám, de nem tudom, itt van-e. Hall-e. – A mentők úton vannak. Gavin, ha végeztél, el kell menned, tesó. A felmentő sereg öt perc múlva érkezik. Hagyd itt nekem a fegyvered.

– Fiona, nézz rám! – könyörgök. – Fókuszálj rám. Kérlek, bébi, megrémisztesz. Szeretlek. Lélegezz!

A levegő egy hulláma erőlteti magát a tüdejébe, és ő kizihálja, sírva, ahogy még soha nem láttam sírni senkit korábban.

– Niklas halott? Bólintok, mire becsukja a szemét, előre és hátra mozgatja a fejét. – Biztos vagy benne, Jake? Teljesen biztos vagy?

– Igen. Halott, Fi. Esküszöm. – végigfuttatom ujjaimat az arcán, aztán keresztül a haján.

Szaggatott zokogás tör fel a torkából.

– Megkönnyebbülést… érzek. Nagy megkönnyebbülést. Soha többé nem fog bántani. Soha többé nem fog bántani senkit.

Szeme nyitva van, a pillantása az enyémbe fúródik.

Lehajolok, és gyengéden megcsókolom az ajkát.

– Soha – suttogom és elmosolyodom. – Senki sem fog többé bántani. Elég jól szétrúgtad a seggét.

Vigyorog, de aztán kicsúszik: – Nem nyertem. Nem vertem meg.

Orromat az övéhez dörgölöm. A versengő csajom.

– Megharcoltál vele, Fi. Nem hátráltál meg. A többi nem számít. Vége. Csak te meg én vagyunk, Napsugár. Mi. Te biztonságban vagy. Istenre esküszöm, Fiona Ramsey-Foss, mindig biztonságban foglak tartani.

– Jobban is teszed – szakítja féle Gavin a gyengéd pillanatomat, mire megdöntöm a fejem, hogy ránézzek. Lemosolyog Fionára, olyan rosszul kinézve, ahogy én érzem magam, de derűs fény villan a szemében. – Vagy visszajövök érted, Jake – rám kacsint. – Majd jelentkezem, gyönyörű. – Letérdel, és megpuszilja Fiona arcát. – A nővéremmel mindketten szabadok vagytok.

És azzal elmegy. Futva, ahogy a szirénák egyre hangosabbá válnak.