6. Fejezet

6. fejezet

Jake

Fordította: Mary

Korrektúra: Velia

– Csinos – jegyzi meg Maddox, miközben hozzám sétál, megáll a jobb oldalamon, tetőtől talpig végigmérve Miát pontosan úgy, ahogyan én is teszem.–Tényleg csinos. Ki ez?

Valami oknál fogva nincs kedvem elmondani neki, hogy az út mellett találtam rá a lerobbant autójával.Úgyérzem, hogy ez csak rá és rám tartozik. Amikor Brennannel elvontattattam Mia autóját, neki sem árultam el semmiféle információt azon kívül, hogy egy barátomnak segítek. Igen ám, de amikor végre visszaértem a furgonhoz, már eltűnt.

Úgy éreztem magam, mintha hirtelen bepancsoltak volna egyet. Még a járdán is végigrohantam mindent átkutatva, hogy rátaláljak. Dea lány már messze járt. Azonban ez sem akadályozott meg abban, hogy beugorjak az autóba, bejárjam a környéket abban reménykedve, hogy megtalálom. Tényleg ezt tettem. Még tovább is kerestem, mint amit be mernék vallani. És most, két héttel később, itt van. A nő, akiről sosem gondoltam, hogy viszontlátom, de mégsem tudtam kiverni a fejemből.

– Velem dolgozik a Valariában. Még új, tegnap vették fel.

– És már most így beszélsz vele? Megdugtad, és ez a szégyenmeneted? – kérdezi Maddox hitetlenkedve. Ha őszinte akarok lenni, én is hasonlóan érzek, mert igaza van. Sokkal többet engedtem meg magamnak, többször érintettem meg, mint amihez jogom lett volna.

– Nem. Nem dugtam meg. Ő csak…– visszakozom. Egyszerűen nem tudom megmagyarázni, hogy ki ő, és egészen biztosan nem akarom még ennél is jobban elszórakoztatni a legjobb barátomat, aki már így is túl jól mulat rajtam. –Én csak segítek neki és ennyi. Szóval, miért fújod fel ennyire?

– Ó, nem nagy ügy – feleli Maddox, de még arra sem veszi a fáradságot, hogy elrejtse azt a mézesmázos mosolyát. – Aranyos lánynak látszik – teszi hozzá.

– El se kezdd.

Nevetve hátba vereget.

– Egyébként azért jöttem, hogy szóljak, nem tudok eljönni a ma reggeli megbeszélésre. Le kell mennem a kaszinóba. Az utolsó pillanatban két osztó is kiesett.

Szembe fordulok vele, végre elszakítva a tekintetem a Bisztró ajtajáról, aholMia – kicseszett-hamis vezetéknevű – Jones vagy öt perce belépett. Maddox már a fekete, osztó egyenruhájában virít. Világoskék tekintete azt sugallja, hogy már hetek óta nem aludt rendesen. Sajnos kétlem, hogy az én szemeim másként néznének ki, úgyhogy nem teszek rá megjegyzést.

– És úgy érezted, hogy előbb meg kell állnod itt?

Vállat von.

– A telefonod azonnal hangpostára kapcsolt, amikor hívtalak, és nem voltam benne biztos, hogy megkapod az üzenetem. Tudom, hogy ezfontos tárgyalás, szóval, ha gondolod, kitalálok valami más megoldást az asztaloknál.

– Á, nem szükséges. Gyerünk, menj csak. Köszönöm, hogy beugrasz segíteni. Tudom, hogy ez tulajdonképpen nem a te munkád.

– Semmiség. Szeretek kártyát osztani, emlékszel? – Bólintok, mert tényleg emlékszem rá. –Találkozunk később, és akkor beavathatsz mindenbe, amit kihagytam a megbeszélésen.

– Jól hangzik, akkor később – válaszolok megveregetve a nagy, izmos hátát.

– Jó szórakozást az aranyos lánykáddal – szól vissza Maddox a válla felett, magában kuncogva.

Tényleg aranyos, Maddox ebben nem téved. Ezenkívül nagyon csinos pont, ahogyan mondta. Igazság szerint egyenesen bámulatos a leomló hosszú, selymes, barna hajával – még eldönteni sem tudom, hogy tetszik jobban, barnaként vagy szőkeként –és a zöld szemével. Magas, karcsú, és a teste pont a megfelelő helyeken domborodik. A szépsége azonban valami másban rejlik. Nem is igazán tudom megmagyarázni miben. Eztúlmutat az arcán, a szemén, a száján, a haján vagy a testén. Ennél sokkal több.

Az már egy másik szint, ahogyhat rám.

De bajt jelent, és nincs időm egy elveszett lányra.

Ennél azonban többről van szó. Sokkal, de sokkal többről. Nem éltem még olyan sokat ebben a városban, rendhagyó módon csak ritkán nyertem bepillantást ebbe az exkluzív világba. Az élet másik, szerényebb oldalán nőttem fel,melyet anyámnak köszönhetek. Apám világában azonban nem volt semmiféle szegénység, és emiatt pontosan tudom, hogy hogy néz ki egy lány, akinek pénze van.

És Miának van.

A bőröndjei dizájner cuccok. A kézitáskája is, és a cipőknek, amelyek tegnap este rajta voltak, ikonikus, piros talpuk van. Mégis egy olyan szar Chevyt vezetett, amely még Calnél is öregebb. Egyetlen kérdésemre sem válaszolt, és gyakorlatilag idegösszeroppanást kapott, amikor elmagyaráztam, miért nem választható a buszozás. És miért nem foglalhatott szobát egy hotelben? Nem tudom elképzelni, hogy a gond a pénz lett volna.

Nem. Azért nem tette, mert nem akarta igazolni magát sem a személyiével, sem pedig a hitelkártyájával.

Azt mondta, senki sincs, akit felhívhatna.

Az olyan lányoknak, mint ő, mindig van valakijük, akit felhívhatnak –a pasijuk, vagy az apjuk– és a tény, hogymégis azt válaszolta, hogy senkije sincs, továbbá az, hogy a semmi közepén fulladt le abban az autóban, mielőtt megszökött, egyedül a Las Vegasi éjszakában, hogy csak most kerüljön elő, megkongatta bennem a vészharangokat. Ráadásul még fel is idegesít. Mintha eddig is itt lett volna, éppen az orrom előtt.

Ez persze nem akadályozott meg benne, hogy segíts neki.

Hát nem. A furgonomban könnyező lány egyszerűen térdre kényszerített. De most komolyan, mit kellett volna tennem? Ott kellett volna hagynom a bajba jutott lányt a semmi közepén? Vagy még rosszabb, kidobni egy Vegas-i buszmegállóban? Soha. Soha, de soha. Nem számítottam arra, hogy megszökik tőlem. Azt hittem marad, és engedi, hogy segítsek.

Fél. De vajon csak tőlem, vagy a férfiaktól általában? Ebben még nem vagyok egészen biztos.

Azt azonban tudom, hogy nem szereti, ha megérintik, amitől én még jobban vágyom rá.

Fölsóhajtok. Méghozzá hangosan, a terem közepén.

Mia Jones, ki vagy te, és miért akarlak olyan nagyon megismerni téged?

Előveszem a telefonomat. Ami azt illeti, éppen ki van kapcsolva. Bekapcsolom és várom a térerőt, hogy meg tudjam üzenni Calnak,holnap este is én fogom Miát tanítani. Na, nem mintha túl sok gyakorlásra lenne szüksége. Elég tűrhető csapos még annak ellenére is, hogy látszólag tapasztalatlan. Ez a nagy szerencsém, mert gyűlölöm a pultos melót. Ez az igazság. Ezért lettem pincér ahelyett, hogy bármely másállásban dolgoznék.

Rengeteg tapasztalatom van felszolgálóként, amely – tekintve, hogy mivé vált az életem az utóbbi hat hónapban –visszaidézi a korábbi,egyszerűbb életstílusom. Tegnap este nem örültem, amikor bementem dolgozni, és Cal közölte, hogy Kippa megint bemondta az unalmast, és nekem kell betanítanom az új lányt. Amikor kérdőre vontam Kippa miatt, csak legyintett, és annyit kérdezett:

– Szerinted, miért kellett felvennem valakit? Ez a te bulid, és te vagy az egyetlen, aki meg tudja csinálni.

Igaza volt, ez az én bulim. Az egész. Szóval befogtam a számat, és elindultam a bár felé.

Aztán megláttam őt.

Az én szomorú, titokzatos lánykámat.

Azonnal felismertem habár,amikor legutóbb láttam, még másként festett. Olyan isten nincs, hogy elfelejtsek egy nőt, aki olyan, mint ő. Láttam, ahogy rámosolyog a keskeny arcú seggfejre, aki borzasztó goromba módonrendelt tőle. Figyeltem, ahogyan reszkető kézzel az italt készítette, még úgy is, hogy tisztában voltam vele,nem tudja kezelni a kasszát. A villanásnyi pánikot iselkaptam a szemében, amikor a férfi megkérdezte, nyithat-e számlát.

Néztem őt, mert nem tudtam levenni róla a szemem.

Fogalmam sem volt róla, hogy közeledjek hozzá újra, két kemény hét után.

Haragudtam rá, mert otthagyott. Dühös voltam, mert aggódtam érte, hogy hol volt, minden rendben volt-e vele. Tomboltam, mert két kibaszott hét után, még mindig nem felejtkeztem el róla.

Ez az, amiért először annyira hideg és közönyös voltam vele. Nem tehettem róla. El akartam kapni, megrázni, és válaszokat követelni tőle.Meg akartam kérdezni, van-e fogalma róla, min mentem keresztül miatta. De leginkább meg akartam bizonyosodni arról, hogy vele minden rendben van, és ez az, ami a mindennél jobban zavart.

Aztán jött a megjegyzése arról, hogy pontosan tudja, hogy kell egy fasszal bánni. Ezek után persze minden fal,melyet felépítettem, hogy távol tartsam magamtól, azonnal leomlott. Ennivaló volt, ahogyelszégyellte magát. Elbűvölő volt, ahogy elpirult. Ráadásul bűnösen csábító volt az egyenruhájában. Az a szerelés, melyet ma viselt, legalább olyan rossz, mint az az egyenruha.

Mégis több a figyelmeztető jel vele kapcsolatban, mint ami engem érdekelne. Igen, átléptem egy határt, amikor megmondtam neki, hogy ne beszélgessen azzal a pasival. Technikailag a munkája része, hogy a vendégekkel flörtöljön, és amit akkor csinál, amikor nem dolgozik, az nem az én dolgom. De egyszerűen nem tudtam magam kontrollálni. Pontosan úgy, ahogy azt sem tudtam megállni, hogy ne érjek az arcához. A hajához. Jézusom! Olyan a haja, mintha selyemszálakból szőtték volna, és a színe sötétbarna, mint a melasz.

Lerázom magamról a találkozásunk emlékét, mert ma este úgyis újabb esélyt kapok, hogy kiismerhessem őt. Végigsétálva a hotelen, elhagyom a kaszinó fő termeit, és a vendégfogadó téren áthaladva a személyzeti és a vállalati helyiségek felé veszem az irányt. A vállalatláncban három Vegas-i hotel és egy tucat másik szálloda van az ország különböző pontjain. A Turner Hotelek gyorsan fejlődnek, és hamarosan elérik azt, amit az apám eltervezett.

És ami engem illet… Fogalmam sincs, hogy számolt-e velem valaha is.

Vajon a szemében bármikor isrésze voltam az egyenletnek? De bolond volt, amikor azt képzelte, hogy halhatatlan. Az alkohollal, cigarettával és kokainnal teli élet közbeszólt, szóval, most itt vagyok. Lehet, hogy ezért fizette ki a tandíjamat az MIT-n, majd a Whartonon is, miután leszereltem a hadseregtől. Nem mintha az üzleti élet lett volna a végcélom, mert nem az volt. Egyszerűen csak követtem a tanácsait, mert elveszett voltam. Fogalmam sem volt róla, mit kezdjek az életemmel a szolgálat után. Olyan volt, mintha a golyó a vállamban a feje tetejére állította volna az életemet és annak, amit korábban elképzeltem, már nem lett volna értelme. Mintha már nem akartam volna többé. Így hát elmentem a puccos iskolákba, és amikor végeztem–miután többszázezer dollárt kifizetett az tandíjamra–,pincérnek álltam.

Szerettem kiszolgálni az asztalaimat. Szerettem bárokba járni. Szerettem nőkkel találkozni, felszedni és megdugni őket. Szerettemazt az életet.

Aztán hat hónappal ezelőtt a világom újra felborult.

Apám meghalt.

A barátnőjére, aki már tíz éve mellette volt, hagyott némi pénzt, de ezen kívül semmi mást. Minden mást én kaptam. A hoteleket. Az éttermeket. A klubbokat. A kaszinókat. Mostmár az egész birodalom az enyém.

Mivel sosem ismert el hivatalosan a fiának, így ismeretlen voltam. Nem léteztem a médiában. A bulvársajtónak semmi információja sem volt rólam. Annak a nőnek a fia voltam, akit egy nyáron keresztül szeretett, és rajtam kívül sosem lett másik gyereke. A végakarata egyértelmű volt, és eddig még senki sem vitatta.

Tehát minden rám szakadt.

Négy hónapot utazással töltöttem az országot járva,egyik hotelből a másikba, egyesével megvizsgálva őket.

Most Vegasban vagyok. Ez a sor vége. A legnagyobb hotelcsoport, amelynek a tulajdonosai vagyunk, és eddig a legjövedelmezőbb is. Ez persze a kaszinók miatt van. Csillagászati összegeket keresünk rajtuk. A hotelek és éttermek is komoly profitot termelnek. De egyszerűen nem ismerheted meg, nem értheted meg ezt az üzletet, ha nem dolgozol benne.

Pincérkedem a legnépszerűbb éttermünkben, placcgóréként dolgozom a legközkedveltebb kaszinónkban, és kidobó vagyok a legmenőbb klubban.

Mindezek szét vannak szórva a három szállodábanitt, a városban.

A vállalati embereknek fogalmuk sincs róla, hogy mi működtet igazán egy helyet, de ha benne vagy, és egyé válsz a kultúrával, sokkal többet megtanulsz, mintha egy konferenciateremben ücsörögnél.

Ez az oka annak, hogy három éttermünket is átalakítjuk, újra bútorozzuk, terjeszkedünk a kaszinókkal és megerősítjük a klubjainkat. Mértéktelenül sokat költünk, de a végére visszajön, sőt még egy nagy rakás pénzzeltöbbet is fogunk keresni. Már vannak olyan korábbi változtatásaim, amelyek kifizetődtek. Na, nem mintha bárki is felelősségre vonna. Nincs semmiféle igazgatótanács. Az apám volt az egyetlen tulajdonos.

Emellett egy hatalmas faszkalap volt.

Én viszont nem.

Habár technikailag én vagyok a főnök, és irányítok a háttérből, de nem én vagyok a reklámarc. Nem mintha az akarnék lenni. Tetszik, hogy a sajtónak egyelőre fogalma sincs róla, hogy létezem. Azt gondolják, apám jobbkeze a főnök, és néhány dologban valóban igazuk van. Van valami, amelyet apám igazán jól csinált. Remek vezetőket alkalmazott, akik függetlenül a koromtól és a tapasztalatlanságomtól, eddig mindig nyitottan álltak a javaslataimhoz.

Beütöm a kódom, lehúzom a kártyám, megvárom a nyitást jelző sípszót, aztán már bent is vagyok. Elsétálok a fehér folyosó végén levő liftig, ami egyenesen felvisz a vállalati lakosztályba. Begombolom a legfelső gombot az ingemen, megigazítom a nyakkendőm, és önmagam legkönyörtelenebb változatává alakulok át.

– Turner úr– köszönt az asszisztensem meleg mosollyal. Azóta dolgozik itt, amióta 22 éves lett, ráadásul Vegas szülöttje, és itt is nevelkedett. A tudása felbecsülhetetlenül értékes forrássá tette. –Az aranyszobában várnak önre, uram.

Uram. Emiatt majdhogynem kinevetem. Húsz évvel vagyok fiatalabb nála, és hirtelen uramnak szólít.

– Köszönöm, Malerie.

Habozás nélkül nyitom ki a dupla ajtót, és amikor belépek, mindenki kiegyenesedik ültében. Ha Malerie-nél 20 évvel vagyok fiatalabb, akkor a bent lévők legalább 30 évvel idősebbek. Fejet hajtok előttük, mert nem gyerekként kezelnek. Azok a változások, amelyeket a többi hotelben eszközöltem, már profitot hoznak a befektetésünkhöz, és a végén ez mind még gazdagabbá teszi őket.

Vegas a központunk. Minden itt kezdődik.Ez mindennek a kiindulópontja, vagyis ezeknek a hoteleknek kell a legjobbaknak lenniük. Ezért vagyok itt. Ezért töltöttem azzal az elmúlt két hónapot, hogy itt dolgoztam, és próbáltam mindent megtanulni a hotel- és kaszinóbizniszről.

– Jake, fiam– szólított meg Morgan Fair, a hangja szinte dorombol, és mosoly ül ráncos arcán.

Lehet, hogy mégiscsak gyereknek néznek.

Feláll, hátba vereget, mintha annyira közeli haverok lennénk, mintha érdekelné bármi is, majd visszaül a jobbomra. Ez persze nem véletlen, hiszen ő a névleges vezető.

– Morgan – bólintok, mielőtt köszönök az asztal körül ülőknek. Elfoglalom a helyem a fényezett mahagóni asztalnál, összekulcsolom az ujjaimat, és kihúzom magam. Lehet, hogy új vagyok ebben a játékban. Lehet, hogy nincs túl sok tapasztalatom. Az is lehet, hogy idegességemben gyakorlatilag a saját izzadságomban fuldoklom, de bassza meg, elmehetnek a picsába!

Huszonkilenc évesen nem vagyok már kisfiú.

Belemerülünk az üzletbe, és az elkövetkezendő másfél órában csak a bizniszről beszélek. Megbeszélem velük az új DJ-ket, a különböző zenei előadásokat, turnékat, amiket a klubokba tervezek és a koncertek helyszíneit. Beszámolok az új celeb séfről, akit felvettem, és arról is, hogy mi lesz az új éttermünk tematikája.Bemutatom az új sportfogadási rendszert, amely ettől a negyedévtől már élőben is működni fog. Ez olyasmi, mint azok a fantasy-sportligák, amelyekkel online lehet találkozni. Minden egy biztonságos appon keresztül fog futni, amihez bárhol és bármikor hozzá lehet férni. Ezzel biztosítjuk, hogy akkor is velünk játszanak a vendégek, amikor fizikailag nem is tartózkodnak a kaszinóinkban. Ez a projekt Maddox dédelgetett álma volt.

Minden jól megy, benne vannak. Mindannyian izgatottak.

És én? Kibaszottul fantasztikusan érzem magam, amikor kisétálok a konferenciateremből.

Nem is gondolok Miára. Egyszer sem. Egészen addig nem, amíg apám lakásának az ajtaja be nem csukódik mögöttem, és meg nem érzem a légkondi hűvösségégét, az üres helyiség csendjét. Mia most visszatér, méghozzá teljes erővel. Mégis hogyan?

A francba, ha én azt tudnám…

Ez a dolog vele…

Ez, ami tulajdonképpen még csak nem is „dolog” közöttünk… Nos, a francba, ez újra visszaváltoztat csapossá. Olyan kérdésekkel tölti meg a fejem, amelyekre lehet, hogy soha nem is kapok választ. Annyi mindennel kell most foglalkoznom: elvárásokkal, teljesítendő célokkal, három különböző munkahellyel, különböző műszakokban, és mindemellett a vezérigazgatói szerepet is el kell játszanom.

Nincs arra időm, hogy olyan pasi legyek, aki olyan lányért könyörög térden állva, akit ez nem is érdekel.

Nincs időm olyan komoly erőfeszítésekre, amelyet ő – kétség kívül – megkívánna.

A drága cipőim végigkopognak a márványpadlón, ahogy a mostani hálószobám felé sietek. Amúgy is itt nőttem fel. Ez volt az egyetlen hely, ahol valaha is meglátogattam az apámat. Lehet, hogy kéttucat hotel tulajdonosa volt országszerte, de Vegasban szeretett élni. Amikor meglátogattam, sosem mentünk sehová. Mindig a lakásban maradtunk. Apám szobaszervízt rendelt – amelyről azt gondoltam, hogy hihetetlenül király dolog–,és én a nagy körteraszon lévő, privát medencéjében úszkáltam. Csak ő volt itt, meg én.

Sokáig tartott, mire rájöttem, hogy valójában mit csinált. Titkolt engem.

Miután meghalt, és a barátnője elvitte az összes bútort, amikor elköltözött, kissé átrendeztem a helyet, hogy inkább az én ízlésemet tükrözze, az övé helyett. De jelenleg ez csak egy nagy, magányos helynek tűnik, nem igazi otthonnak. Az erkély a hallon és a nappalin keresztül is megközelíthető, de én a háló ajtaján lépek ki, mert ide tartottam, mielőtt úgy döntöttem, hogy a perzselő hőségjelenleg jobb választás, mint a puha ágyam.

A mindent elsöprő, tikkasztó kánikula miatt egy pillanatra még a lélegzetem is elakad, és azonnal ellep az izzadtság vékony rétege. A hőmérséklet bőven 37 fok felett van, és az csak az utca szintje. Én ötven emelettel feljebb vagyok. A szálloda egyetlen szobájának sincs erkélye. Vegasban nincs olyan ostoba hoteltulajdonos, akiteraszt építtetett volna. Ezt az apám építette ide, és körbe vastag üvegkorlátot csináltatott, mely a derekamig ér. Nem is gondolok rá, hogy megérintsem, valószínűleg úgyis megégetne, ha megpróbálnám.

Csak állok és nézem Las Vegas főutcáját, a hegyeket, és a tiszta, kék, sivatagi eget. A hőségőrjítő. A levegő nehéz, izzasztó és egyszerűen tökéletes.

Lecsukom a szeme, és hagyom, hogy égessen a nap. Hogy megperzseljem. Hagyom, hogy az izzadság lemosson… nos, hogy mindent elmosson.

Ez a gondolat valami miatt megmosolyogtat.

Olyan, mint az újrakezdés, amire annyira vágytam. Mert ez az új esélyem. Már nem ugyanaz a Baltimore-i, középosztálybeli gyerek vagyok. Már nem a hotelmágnás gazdag fia vagyok. Nem is az, akinek az élete csak partikból állt.

Jake Harris Turner vagyok, és az életem új fordulata olyasvalakivé tett, aki számít. Felnőttem. És ez arra ösztönöz, hogy mindent megtudjak a nőről, aki körül a gondolataim forognak.